Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás vetélkedő iskolásoknak

Szöveg: Z. T. |  2010. október 19. 16:23

A katonai pálya népszerűsítése, a Magyar Honvédség személyi állománya utánpótlásának elősegítése, egymás kölcsönös támogatása, a közös tevékenységek összehangolása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet Debrecen Város Önkormányzata és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vezetése kötött még tavaly.

Így idén első alkalommal rendezték meg október 19-én, a Bocskai Hadi Tortúrát mintegy 250 tanuló részvételével, akik Debrecen 28 általános iskolájából érkeztek. A verseny megnyitóját követően rövid tájékoztatót tartottak azoknak a helyi és környékbeli középiskoláknak az igazgatói, ahol a diákok érettségi vizsgát tehetnek honvédelemből.

Csupán ízelítőként a hadi tortúra próbáiból: sebesültszállítás, akadálypálya és kúszófolyosó leküzdése, gépkarabély-tár töltése, UAZ-tolás, kézigránát-hajítás. Az állomások közti rövid pihenőket haditechnikai eszközök – köztük egy sokat látott BTR-80-as – „felfedezésével" tölthették a buzgó felső tagozatos tanulók, és hasonlóan lelkes kísérőik.

A felderítő katonák katonai közelharc-bemutatója után a 25, egyenként tíz–tíz fős gyermekcsapat versenye pontban 10 órakor kezdődött a dandár debreceni Kossuth Laktanyájában. Az elméleti teszt megírását követően a kollektívák kilenc különböző ponton bizonyíthatták rátermettségüket, kitartásukat, ügyességüket és nem egyszer leleményességüket.

Részletes beszámolónkat hamarosan olvashatják!

1595908853
 

1595908853
 

1595908853
 

1595908853
 

Fotó: Galovtsik Gábor