Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Maléter Pálra emlékeztek

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. október 19. 17:35

A nemzeti ünnephez közeledve szerveztek emlékműsort, Maléter Pál egykori hadügyminiszter emlékére, október 18-án, a pápai Pedagógus Művelődési Házban. A műsor megvalósításának ötletét az júniusi találkozó adta, amikor a Maléter-szoboravatón a pápai fiatalok személyesen is megismerkedhettek Maléter özvegyével, Gyenes Judittal.

A sokak érdeklődését kiváltó emlékezést Márai Sándor Mennyből az angyal című költeménye nyitotta meg, amelyet Gosztola István versmondó tolmácsolt. Ezt követően Schmidt Dezsőné

1595908854
alapítványi elnök köszöntője következett, aki bevezetőjében elmondta: a pápai Petőfi Sándor Gimnázium diákjai által összeállított és előadott  színdarabot már bemutatták Győrben és tavaly Budapesten, a Parlamentben is. Ebben az évben pedig fontosnak érezték, hogy megismertessék a pápaiakkal is. 

A bevezető gondolatok után Kerecsényi Zoltán intézményvezető beszélt Maléter életpályájáról. Kiemelte: az egykori honvédelmi miniszter életét kevesen ismerik igazán. Az 1956-os szerepvállalását megelőzően hősiesen vett részt prágai diákként a németellenes diákmegmozdulásokban, majd antifasisztaként, 1944-ben, fegyverrel harcolt hazája ellenségeivel szemben, partizánakciókban vett részt Erdélyben.

Az ünnepi rendezvényen öt pápai középiskolai diák „Hova álljak?" – címmel, rövid színpadi összeállításban adózott a neves történelmi személyiség emlékének. A produkcióban megelevenedtek 1956 őszi napjainak főbb katonai eseményei, valamint Maléternek a feleségével való megható kapcsolata is. A rendezvény rangját az is emelte, hogy azt jelenlétével megtisztelte a Pápán élő Tóth László egykori tizedes, aki hadtáposként szolgálva, Miskolcon, 1954-ben szakaszparancsnokának tudhatta Malétert. Mint a műsor után elmondta: az egykori honvédelmi minisztert igen emberséges, de ugyanakkor nagyon kemény, katonás embernek ismerte meg.

1595908854