KatonaSulisok a járőrversenyen

A szentesi Zsoldos Ferenc Szakközépiskola KatonaSulis tanulói két csapattal neveztek a járőrversenyre. Az első csapat kapitánya a tizedikes Kádasi Zoltán volt. Az ő irányítása alá tartozott a kilencedik évfolyamról érkezett Lengyel Csaba, Tóbiás Zsolt és Hajdú Huba alkotta csapat.  A tizenegyedik évfolyamos Lengyel Martin pedig a kilencedikes Rácz Martin, Lestyan Renáta és Malkócs László összeállítású csapatot vezette. Velük beszélgettünk.

Milyen volt a verseny?

Tóbiás Zsolt: Mindenkinek korán kezdődött ez a nap, hiszen hajnali négy órakor indult a busz az iskolánk elől, amivel fél nyolcra érkeztünk Pákozdra. A csata emlékére állított emlékmű megtekintése után még volt egy kis időnk felidézni a tanultakat is.

Ki segített a felkészülésben?

Malkócs László: Mivel a verseny szellemi és fizikai erőpróba is volt, a felkészülésünk is kettős volt. Történelmi ismereteinket kísérőtanárunk és osztályfőnökünk, Kovácsné Madácsy Ágota bővítette ki a ’48-as eseményekkel és a pákozdi csatáról szükséges tudnivalókkal. De hiába készültünk fel alaposan ebből a témakörből, hiszen a verseny elején kitöltendő teszt javarészt a Rákóczi szabadságharcra vonatkozott, nyilván a szatmári békekötés 300. évfordulója miatt. Mi ezzel sajnos nem számoltunk.
Mivel a versenyről csak két nappal korábban értesültünk nem sok esélyünk maradt az alapos felkészülésre. Az idő rövidsége ellenére mindenféle segítséget megkaptunk. Egyrészt ellátogattunk az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredhez, mivel az itt szolgáló katonák már többször részt vettek a járőrversenyen és megosztották velünk tapasztalataikat.

Hogy zajlott a verseny?

Hajdú Huba: Tízpercenként álltak a csapatok a startvonalhoz. A már említett teszt kitöltésével kezdtünk. Szerencsénkre a történelmi jellegű kérdések mellett a teszt tartalmazott a Magyar Honvédségre vonatkozó kérdéseket is. Ezekkel sikerült sok pontot szereznünk. Ezután kezdődött a járőrverseny.

Milyen állomásokat kellett végigjárnotok?

Lengyel Csaba: Nem bejártuk, inkább futottunk. Hiszen nemcsak a többi csapattal kellett versenyre kelnünk, hanem az idővel is. Az a csapat lett a győztes, aki a legrövidebb idő alatt a legtöbb pontot gyűjtötte össze. Az egyes állomások így következtek egymás után: elsősegély-nyújtás, rókavadászat, akadálypálya, átkelés, kézigránátdobás, evezés, légpuskalövészet és katasztrófavédelemi feladat. Egy térképpel, egy iránytűvel, egy elektronikus kulccsal valamint vízzel és szőlőcukorral felvértezve indultunk el.

Izgalmasan hangzanak az állomásnevek. Mit takar a rókavadászat megnevezés?

Lengyel Martin: E feladat során egy elrejtett rádióadót – aminek szintén róka a neve – kellett megtalálnunk, és itt kellett az elektronikus kulcsot is használnunk arra, hogy a berendezés rögzítse az részleges időeredményünket.

Melyik állomás tetszett a legjobban?

Lestyan Renáta: Talán az evezés. A Velencei-tavon kellett a parttól pár száz méterre elhelyezett bóját egy négyszemélyes túrakenuval megkerülnünk.  Ekkor még arra is futotta az energiánkból, hogy egy kicsit a nádasban is széjjelnézzünk. Ha az időnk engedte volna, akkor szívesen körbeeveztük volna a tavat is, hiszen gyönyörű volt az idő és nagyon jó volt a hangulat is. De sietnünk kellett tovább!

Rácz Martin: Nekem az akadálypálya tetszett leginkább. Egy katonai kiképzőpályát kellett végigjárnunk, ami ügyességet és gyorsaságot is igényelt. Lengő pallón rohantunk át, kötelet és falat másztunk, de még  a bokrok között is átkúsztunk, könyökünkkel és a lábunkkal lökve magunkat előre. A lajhármászás során egy-egy katona biztatott minket jobbról is, balról is „Bírod, bírod még!" felkiáltásokkal, és mi valóban bírtuk.

Mennyi idő kellett a feladatok elvégzésére?

Lengyel Martin: Közel két óra telt el, mire célba értünk. Sajnos egy-két alkalommal letértünk arról az útvonalról, amit a térkép kijelölt számunkra. Ne szépítsük a dolgot, eltévedtünk! Egyszer azért, mert a saját fejünk után mentünk, egy másik alkalommal pedig hallgattunk egy rivális csapat szándékos félrevezetésére. Közel másfél kilométer pluszt jelentett ez számunkra és vagy húsz perc időveszteséget. Ehhez még azokat a büntetőperceket is hozzá kell számolni, amiket az egyes állomásoknál gyűjtöttünk be például azzal, hogy a vegyivédelmi ruhát nem szabályosan vettük le.

Milyen eredménnyel zárult a nap?

Lengyel Martin: Helyezést nem sikerült elérnünk, de a tisztes helytállás dicsősége a miénk. Jövőre mindenképp újra ott a helyünk  a versenyen, és akkor már nem jövünk haza kupa nélkül. Azt szeretnénk, hogy jövőre is mi képviselhessük az iskolánkat, mert az idei év a tapasztalatszerzés éve volt, de a 2012-es már a győzelemről kell, hogy szóljon.