Kávé mellett, NATO-csúcs után (2.)

Szenes Zoltán szerint katonai, szakmai szempontból befejezetlen a dokumentum, hiszen ha az új koncepciót összehasonlítjuk a hidegháború utánival, akkor az 1991-es római és az 1999-es dokumentum negyedik fejezete konkrét politikai iránymutatás a katonai képességek fejlesztésének irányába. Ez fontos, mert a stratégiai koncepció funkciója, hogy a politikai biztonsági környezet elemzése alapján értékelje, és irányokat határozzon meg a védelmi tervezési rendszeren keresztül a tagországok katonai erejének fejlesztésére. Többek között milyen típusú katonai konfliktusokra, háborúra kell felkészülni, ezen belül mi a szerepe a nukleáris eszközöknek és a hagyományos erőknek az 5. cikkely, illetve a békeműveletek során. Ezt követi a tervezés, majd megfogalmazzák a nemzeti elvárásokat. Azonban kétségtelen, hogy a NATO paradigmaváltásban van. Az egy éves előkészítés arra volt elegendő, hogy hét, vagy nyolc kockázat–fenyegetés–kihívás témakörben kompromisszumra jussanak a nemzetek. Bár a dokumentum rögzíti Európában nincs hagyományos értelemben vett katonai fenyegetettség, mégis az első helyen éppen ezt említi, ami vélhetően a grúz-orosz ötnapos háború és a kelet-európai országok történelmi félelme miatt lehetséges.

Az új koncepció a katonai kérdéseket négy paragrafusban három feladatkörhöz: a kollektív védelemhez, a válságkezelés és a kooperatív biztonsághoz társítja. Lisszabonhoz úgy jutott el a szövetség, hogy csak ezt követően állapodnak meg abban, hogy az új típusú fenyegetések és erre adandó NATO válaszok hogyan transzformálhatók át szövetségesi követelményekké. A jövő év júniusáig kell dönteni megmarad-e az ambíciószint – valószínű igen –, hiszen tudható, hogy két nagy összhaderőnemi szintű műveletre és hat kicsire kell felkészülnie a szövetségnek. Arról is dönteni kell, hogy az expedíciós képesség, a lázadók elleni harc, a stabilizációs- és a rekonstrukciós műveletek milyen arányban jelenjenek meg a nemzeti haderők fejlesztésében. A lisszaboni képességcsomagot – amit szerettek volna napirenden tartani és elfogadtatni – 2011 júniusában a védelmi minisztereknek kell elfogadni. Míg 1999-ben a washingtoni védelmi kezdeményezés program politikai és katonai vonatkozásban egyidőben került elfogadásra, addig a lisszaboni katonai képességcsomag késésben van. Várhatóan a jövő év végére át kell tekinteni a NATO nukleáris és hagyományos erőinek helyzetét, majd a felülvizsgálat után kell meghatározni a katonai képességfejlesztést (milyen legyen a haderő és fegyvernemek, valamint a hagyományos és nukleáris erők aránya, illetve viszonya). A tagállamok közötti vita során két irányzat alakult ki a nukleáris fegyverekről a fejlesztés és a mennyiség összefüggésében, s a jelenlegi rakétavédelmi koncepció a korábbi amerikai–lengyel–cseh, az ezzel összhangba hozható NATO harcászati-hadműveleti változat és Oroszország bekapcsolásának a lehetősége szerepel napirenden.

Az egység és kompromisszum hiánya a stratégiai koncepció erőforrás vizsgálatánál látható. A NATO a védelmi kiadások jelenlegi szintjének megtartására törekszik annak érdekében, hogy a nemzeti erők elegendő forrással rendelkezzenek, ami a realitások tudomásul vételét jelenti. Vagyis a szövetség az erőforrás rendszerét reformálva a problémákat áthelyezi nemzeti oldalra. Ez következtethető ki a NATO új parancsnoksági rendszeréből is – két hadműveleti, három harcászati parancsnokság –, és abból, hogy az erőforrás tervezési bizottság új befogadó nemzeti támogatási koncepciót dolgoz ki (emeli a nemzeti támogatás hozzájárulási költségeit). Csökken az állandó parancsnoksági elemek száma, melyek feladatait átadják a nemzeti keretekben működő hadműveleti, harcászati parancsnokságoknak, ami a nemzetek szempontjából újabb költségvetési teherként jelentkezik. A szövetség a politikai előrelátás, viták miatt katonai gondolkodásban még nem teljesen egységes és emiatt a stratégiai koncepció katonai feltételrendszereinek kialakítása a jövő kérdése.

(Vége)

Kapcsolódó cikk:
Kávé mellett, NATO-csúcs után (1.)

Fotó: a szerző felvételei