Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kedden folytatódik Karadzic pere

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 11. 13:27

Fél éves szünet után folytatódik kedden Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető pere a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken. A szarajevói és a srebrenicai népirtásban bűnrészességgel vádolt Karadzic tagadja bűnösségét mind a tizenegy vádpontban, köztük a népírtásban is.

A per 2012 előtt valószínűleg nem ér véget.

A 65 éves Karadzicot összesen tizenegy vádpontban a múlt évtized első felében elkövetett háborús bűnökkel, köztük népirtással vádolják. Mivel Slobodan Milosevic egykori jugoszláv államfő még az ítélethirdetés előtt elhunyt börtönében, Ratko Mladic, a boszniai szerbek volt katonai vezetője pedig nem került az igazságszolgáltatás kezére, jelenleg ő számít a délszláv háborúk legmagasabb rangú vádlottjának.

A százezer halottat követelő boszniai háború (1992-1995) egyik fő felelősének tartott Karadzic már többször megkísérelte késleltetni perét. Az eljárás tavalyi kezdete előtt tíz hónapnyi időt kért arra, hogy áttanulmányozhassa vaskos dossziéját, de kérésének nem tettek eleget, és a per ősszel elkezdődött.

Később a bírák mégis több hónapnyi haladékot határoztak el, de a vádlott ezt is szeretné hosszabbra húzni. Ennek érdekében a múlt héten beadott kérelmét azonban ismét elutasították, így kedden a vád megkezdheti tanúinak felvonultatását.

Az eljárás a várakozások szerint így sem ér véget 2012 előtt.

A tavalyelőtt Belgrádban elfogott Karadzicot egyebek között a szarajevói és a srebrenicai népirtásban való bűnrészességgel vádolják. Szarajevóban a több mint hároméves ostrom alatt közel tízezren haltak meg, többségükben polgári személyek, Srebrenicában pedig több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le a szerb csapatok 1995 nyarán.

Karadzic – aki akár életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat – nem ismerte el bűnösségét ezekben a vádpontokban, és más háborús bűnök elkövetését is tagadja.