Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kemény kézzel - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. február 10. 16:00

1976. július 4-én hajtották végre izraeli katonák a világtörténelem egyik legmerészebb, a mai napig etalonnak számító túszszabadító akcióját az ugandai Entebbe repülőterén, ahol a közép-afrikai ország diktátorának aktív közreműködésével német és arab terroristák tartották fogva az Air France légitársaság egyik Airbus A300-asának többségében zsidó származású utasait. A Mennydörgés hadművelet kiváló mozgóképes alapanyagnak bizonyult, hiszen eddig ötször vitték filmvászonra.

MH_borito_2023_02

Amennyire fiatal állam az 1948. május 14-én alapított Izrael, annyira bővelkedik háborús tapasztalatokban. Az arab világgal vívott állandó küzdelem velejárójaként a Földközi-tenger keleti partján fekvő ország, illetve annak polgárai a nemzetközi terrorizmus célpontjaivá váltak. Elég csak az 1972-es nyári olimpiai játékok alatt történt tragikus epizódra gondolnunk, amikor palesztin terroristák 11 izraeli sportolót gyilkoltak meg; a túszdrámát, illetve az azt követő megtorló akciót több film is feldolgozta, melyek közül talán a Steven Spielberg által rendezett, 2005-ben bemutatott München (Munich) a leghíresebb alkotás.

Mozgóképes körökben még népszerűbb témának bizonyult az ugandai Entebbe repülőterén 1976. július 4-én végrehajtott Mennydörgés hadművelet. A történetet eddig ötször filmesítették meg, közvetlenül az események utáni hónapokban rögtön kétszer is (Győzelem Entebbénél, Támadás Entebbénél), míg a legfrissebb változat 2018-ban készült; ezt a magyar mozikban 7 vérfagyasztó nap címmel vetítették.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 10-én, pénteken megjelenő számában!