Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Képezd a kiképzőt: ezentúl önállóan

Szöveg: kormany.hu |  2012. április 8. 14:21

Befejeződött Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián a „Képezd a Kiképzőt” (Train the Trainer – T3) tanfolyam március 30-án. Ezen – utolsó alkalommal – amerikai kiképzők segítették, felügyelték a magyar katonák szakmai tevékenységét.

A március 22-i akkreditációs eseményen Jefferson Juhala ezredes, a Szövetséges Transzformációs Parancsnokság (ACT) C-IED Integrált Munkacsoportjának (IPT) képviselője hivatalosan is bejelentette, hogy az MH Altiszti Akadémia jogosulttá vált a T3 nemzetközi tanfolyamok önálló szervezésére a nem hagyományos módon előállított robbanóeszközök elleni védelem területén.

Az eltelt három esztendő alatt, az évente három-négy alkalommal megszervezett tanfolyamokon az akadémia jogelőd szervezetének Mecséri János Kiképző Osztály Nemzetközi Alosztályán kialakult az a kiképzési kultúra és infrastruktúra, amelynek eredményeként az Magyar Honvédség új képességgel gazdagodott.

Az utolsó tanfolyamon – amelyet még a „hagyományos" módon szerveztek meg – Belgium, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Törökország és az Amerikai Egyesült Államok katonái vettek részt, de érkezett hallgató Jordániából is, hárman pedig az MH Altiszti Akadémiát képviselték. Az átadott információk frissességére jellemző, hogy a nemzetközi alosztály Afganisztánból nemrég hazaérkezett két tagja a legújabb tapasztalatokat osztotta meg a hallgatósággal.

A tanfolyam életszerű lebonyolítását a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ ellenerőszázadának tizennyolc tagja segítette. A foglalkozások mintegy negyedrészét a nemzetközi alosztály kiképzői önállóan hajtották végre.

Március 22-én a Budapestre akkreditált katonai attasétestület tagjai látogatást tettek az MH Altiszti Akadémián. A csobánkai gyakorlótéren megtekintették a T3-tanfolyam terepfoglalkozását, amelyről elismerően nyilatkoztak.

A hivatalos akkreditációt követően a továbbiakban a T3-tanfolyamokat teljes felelősséggel, önállóan az MH Altiszti Akadémia nemzetközi alosztálya végzi.

 Kép és szöveg: dr. Varga József