Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két éves tudományos projektet indított a Zrínyi

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. november 19. 18:20

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem „Tudomány és Biztonság” címmel szakmai programot indított, melynek célja a hadtudományok eredményeinek társadalmi megismertetése, valamint az egyetemem folytatott kutatások fejlesztése – erről az egyetemen tartott sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem közös kutatás-fejlesztési és innovációs programjai során 12 kis-, és középvállakozással, 3 egyetemmel, 4 országos hatósággal működött együtt, öt sikeres projektben. Az egyetem jó kapcsolatot ápol az önkormányzatokkal, a rendőrséggel, a VPOP-val, a katasztrófa-elhárító szervezetekkel és a Honvédséggel is. A hadtudomány kutatás-fejlesztés eredményi sok szálon kapcsolódnak a gazdaság, a társadalom és az innováció világához.

 A „Tudomány és Biztonság" nevű projekt szerepéről Professzor Dr. Padányi József mk. Ezredes, stratégiai és intézményfejlesztési és mb. tudományos rektor-helyettes, a projekt szakmai felelőse úgy fogalmazott: a programsorozat célja a portfólió bővítése, valamint az egyetem fenntartható fejlesztésének biztosítása. Mint mondta, napjainkban a katonai-műszaki tudományokról kevés ismerete van a közvéleménynek, a civil hasznosíthatóságát eddig nem hangsúlyozták kellőképpen – példaként az egyetem pilóta nélküli repülők fejlesztését, valamint az információ biztonság területén végzett kutatásokat említette.

1595893804
 

Demeter Attila alezredes, a projekt koordinátora a sajtótájékoztatón szintén hangsúlyozta, hogy a projekt célja elsősorban az egyetem tudományos életének felpezsdítése, valamint a hallgatói létszám bővítése. Az alezredes kitért arra, hogy idén szeptembertől egészen 2011 júniusáig csaknem 90 rendezvényt tartanak, melyeket korszerű technikai vívmányok segítenek, hogy minél szélesebb körben tudomást szerezzenek róluk: az egyetem roadshow-kat, konferenciákat, tudományos diákszövetkezetet szervez, műszaki szakkollégiumot hoz létre, szakkiállításokat rendez meg és fényújságot is fog működtetni.

A két éves projekt csütörtökön az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciával (ITDK) vette kezdetét. Dr. habil Kiss Zoltán László alezredes elmondta: a konferencián elsősorban a Zrínyi hallgatói, valamint számos külföldi partnerintézmény képviselője volt jelen. A megjelentek előadást hallgathattak meg többek között biztonsági-és védelempolitikai, nemzetbiztonsági, valamint a bűnüldözés, a légierő, tűzvédelmi témakörökben is.

A projekt következő eseménye november 24-én kerül megrendezésre „Robothadviselés" címmel, majd 26-án a geoinformációs támogatás továbbfejlesztési lehetőségeiről tartanak konferenciát.