Kettős ünnep a debreceni dandárnál
Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy | 2011. április 20. 15:41Április 20-án, szerdán reggel dandársorakozóval indult a nap az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Négyszázhat esztendővel ezelőtt, 1605-ben ugyanis ezen a napon választották meg Magyarország fejedelmévé Bocskai Istvánt. A debreceni székhelyű alakulat 1990-től viseli a hadvezér nevét. Mivel áprilisban nemcsak az alakulat, hanem a műszakiak napját is ünnepeljük, a szerdai dandársorakozón Pajna Zoltán, a város alpolgármestere elismerést adott át a dandár legjobb műszaki katonájának.
Békéssi Adrienn a Kommunikációs és Rendezvényszervező Részleg munkatársa rövid ismertetőjében elmondta, Bocskai István nevéhez kötődik a gyurgyevói győzelem, később pedig az álmosdi csata sikere. Legnagyobb érdeme, hogy a hajdúk és a hozzájuk csatlakozó városi polgárság, a köznemesség, a nemesség egy jelentős része, valamint a jobbágyok élén szabadságharcot indított az idegen uralom ellen. 1605 végére Magyarországnak a törököktől el nem foglalt része és Erdély a felkelők birtokában volt, mindeközben a szerencsi országgyűlés Bocskait Magyarország és Erdély fejedelmévé választotta meg. Katonai fölénye ellenére kompromisszumos egyezséget kötött a Habsburg udvarral: az 1606 végén kötött bécsi béke értelmében megkapta Erdélyt a Partiummal, Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyékkel. A fejedelem több mint tízezer hajdút kiváltságok adományozásával letelepített Hajdú és Bihar vármegyében.
Az ugyanebben az évben megkötött, Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke a tizenöt éves török háborúnak is véget vetett.
A dandár katonái szintén az állománygyűlésen emlékeztek meg a műszakiak napjáról, felidézve azt, hogy 1849. április 25-re virradóra Komáromnál a honvéd műszaki csapatok ladikokból, pallókból egy éjszaka alatt hidat építettek a Dunán, majd a seregeink áttörték a várat körbefogó császári ostromgyűrűt.
A dandársorakozón ehhez kapcsolódva Kabai Tamás őrnagy felolvasta Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának ünnepi levelét.
Debrecen Megyei Jogú Város immár harmadik éve adományoz elismerést a legjobb műszaki katonának. A díjat idén a város nevében Pajna Zoltán alpolgármester Cseh Balázs századosnak adta át. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola Műszaki építőmérnöki karán végzett katona jelenleg a hódmezővásárhelyi 2. műszaki század parancsnoka. A mindennapi szolgálatteljesítés során és az elmúlt évben kialakult árvízi helyzetben, valamint a vörösiszap-katasztrófa elhárításánál végzett kimagasló szakmai teljesítményével, kiváló hozzáállásával kiérdemelte, hogy példaképe lehessen a teljes személyi állománynak.
Dr. Böröndi Gábor dandártábornok szerint a Művelettámogató Műszaki Zászlóalj és a Harctámogató Műszaki század olyan részei a dandárnak, amelyek speciális, sokrétű tevékenységgel jelentős, egyedi képességet jelenítenek meg a Magyar Honvédségen belül. Az alegységek személyi állományát tapasztalt, jól képzett, katonai, szakmai leleményességgel megáldott műszaki katonák alkotják, akik hivatásuk, szakmájuk iránt elkötelezettséget éreznek, élvezik az elöljárók, valamint a társadalom pozitív megítélését, megbecsülését.
A dandársorakozót záró díszmenet után a dandár parancsnoka és a város alpolgármestere koszorút helyeztek el a Kossuth laktanyában lévő Bocskai szobornál.
Fotó: Nehéz Attila