Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kevés katona utazott vonattal

Szöveg: Szűcs László |  2008. február 4. 11:54

Nem bénította meg a Magyar Honvédség alakulatainak életét a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének hétfőn hajnali három órakor kezdődött – határozatlan időre meghirdetett – munkabeszüntetése. A honvedelem.hu a jelentősebb vasútvonalak mentén fekvő helyőrségeknél érdeklődött. Kiderült: a katonák és a polgári alkalmazottak közül csak néhányan nem jutottak munkahelyükre a sztrájk miatt.

Győrött, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél szinte mindenki beért a hétfői munkakezdésre. Az alakulatnál szolgáló katonák közül ugyanis csak nagyon kevesen utaznak vonattal. Az érintettek azonban ezen a napon inkább más megoldást választottak, így busszal, vagy személygépkocsival indultak munkába. Az alakulatnál szolgáló, ám Pápán lakó katonák pedig amúgy is minden nap szolgálati autóbuszjárattal közlekednek lakóhelyük és a munkahelyük között.

Debrecenben, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál is csak mindössze néhány katona késett el a vasutassztrájk miatt. A zászlóaljparancsnokok azonban ezúttal megértők voltak velük. Egyébként a kelet-magyarországi helyőrségben is az a jellemző, hogy a hivatásos és szerződéses katonák általában saját gépjárművükkel, vagy autóbusszal járnak munkába.
Az ország legnagyobb vidéki helyőrsége, a szolnoki egyben az egyik legforgalmasabb vasúti csomópont is.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományának mintegy harmada ingázik a közeli településekből, a vonzáskörzetből. A vasúti sztrájk alapvetően nem okozott fennakadást a laktanya életében. Rákóczifalváról, Rákócziújfaluból, Martfűről és Tiszaföldvárról például csak autóbusszal közelíthető meg a szolnoki repülőbázis, míg Abonyból, Szajolról illetve a Jászság más településeiről a vonat mellett közúton is elérhető a laktanya, így sokan az autóbuszt, vagy a személygépkocsit választották. Voltak néhányan, akik a szolgálat zavartalan ellátása érdekében már az előző este beérkeztek, és a laktanyában aludtak.

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár a viszonylag szerencsésebb helyőrségek közé tartozott, mivel a Budapest-Győr vasútvonalon hétfőn délelőttig mindössze csak kisebb fennakadást okozott a vasutassztrájk. Így a munkakezdésre mindenki beért a laktanyába, bár néhányan „nem kockáztattak", s ezúttal nem vonattal, hanem személygépkocsival indultak munkába.