Boldog amazonok a tükör előtt

Amikor először kérdezték tőlem, hova megyek, azt mondtam, táncórára. Mikor másodszorra, már elbizonytalanodva mondtam, tai-chizni, tae-kwon-dozni és táncolni is… Mi mindent oktat tehát az óráin?

Több oldalról meg lehet közelíteni ezt a kérdést, ez ebben a nagyon jó. Tulajdonképpen ez egy nagyon aktív testedzés. Öt különböző energiájú, stílusú és kultúrájú programot vonunk össze, ami azért nagyon hasznos, mert a nyugati gondolkodásban ugyan már beágyazódott néhány dolog a keleti filozófiából, a harcművészetek, a technikák. Mégis, még mindig igen távol áll tőlünk. Ha arra szánod el magad, hogy tai-chizni fogsz életed végéig, az azért is nagy kihívás, mert kulturálisan távol állunk, mégis azt gondolom, hogy minden egyes technikában, amit a NIA magába foglal, hasznos dolgokat sajátítunk el.

Tehát nem csak a mozgás örömét, hanem elméleti tudást is?

Igen. Ilyen például a természet-közeliség. A visszatalálás nagyon fontos lenne, mert a rohanó, ülő életmód olyan problémákat hordoznak magukban, amik aláaknázzák az egészségünket. Nekem ezért is tetszett meg a NIA, mert táncon alapul, ami a test felszabadításáról szól. Erre épül aztán a „Martial Arts", azaz a harcművészetek, ahol az erő kifejezése, a magabiztosság elérése, fizikai általános erőnlét megszerzése a cél. A tai-chiban, amiben a harcművészet finomabb ágát látjuk, a belső energiákkal a lassabb mozgásokra koncentrálunk, és benne van a jóga is, amiben a légzés és az „ászanák" (jógapozíciók) tökéletes végrehajtása, és így a befelé figyelés a cél. Végül pedig a tae-kwon-do, a harcos technika egy fontos eleme a NIÁ-nak. Mindegyikből azt az esszenciát vette ki a NIA, ami a legközelebb áll hozzánk, és amit meg tudunk valósítani ebből. A program vidámságot, sokoldalúságot jelent, ami a mai ember lételeme kell, hogy legyen.

A NIA tehát egyértelműen női sport. Ezáltal könnyebben befogadják a nők a harcművészetek elemeit, vagy inkább más értelmezésben hasznosítják?

Miután elsősorban nők látogatják az órákat – persze akadnak kivételek, de nem jellemző – azt gondolom, a nőiesség megőrzése nagy feladatunk ebben a mai világban. A nők helyzete elég válságos, a társadalomban nehezen találjuk meg az egyensúlyt a munka, az önmegvalósítás illetve a család között. Ez a fajta nehéz helytállás egy férfiasabb irányba vitte el a nőiséget. A tánc lehetőséget ad arra, hogy önmagunkon, a nőiességünkön keresztül tapasztaljuk meg önmagunkat. Én konkrétan amazon- szerűnek élem ezt meg. Mindig a régi Tarzan filmek jutnak eszembe: itt is sok jó csak van, és mindenki saját magán keresztül éli meg a lehetőségeket, amiket a NIA nyújt.

A harci technikákat mennyire mélyítik el az órádra látogatók? Például, ha önvédelemre kerülne sor, tudnák hasznosítani?

Azok a technikákat, amiket a NIÁ-ban használunk, nem erre dolgozták ki. Amit igazán ad, az az erő megélése és kifejezése. Nagyon sokat kell gyakorolni, hogy úgy működjön, ahogy kell. Mindenki azt tudja beletenni, amire a jelen állapotában képes, de ez fejleszthető.

Az elsők között volt, akik Amerikában tanulták a NIÁ-t?

Egy Amerikában élő barátnőm, akinek először volt szerencséje elsajátítani a NIA technikát, többször hazautazott Magyarországra, hogy workshopokat tartson. Tőle kaptam a lendületet és a lehetőséget is, általa kiutazhattam Portland-Oregonba. Az éllovasok között voltam, így kint tanulhattam Carlos és Debbie Rosastól, a NIA alapítóitól. Végigcsináltam a tréninget, és lehetőségem volt arra, hogy 3 hónapon keresztül gyakoroljak. Ez az, ami a tudásom megalapozta, illetve az is, hogy már előtte is sok mindennel foglalkoztam, ami abban a megértésben játszott szerepet, hogy a technikát el tudjam mélyíteni. Tai-Chiztam, és azóta is rendszeresen jógázok, tehát vannak elemek, amik jelen vannak az életemben. Amiben a legnagyobb lépés volt, az egyértelműen a tánc része volt. Az a fajta felszabadult mozgás, ami tipikusan az amerikaiaknak művészete, vagy varázslata: a lazaság, az önkifejezés. Sokat kaptam azáltal, hogy ott tanultam és rajtuk keresztül megtapasztalhattam az állandó mosolygást. Sok ítélet éri őket emiatt, de azt gondolom, ez akkor is működik. Ha magadra erőlteted, egy idő után akkor is. Sokkal jobb úgy végigmenni az utcán, hogy harmincan rád mosolyognak, mint hogy harmincan átnéznek rajtad.

Ami még fontos, az a természet kifejeződése, elsöprő elemi energiákat hoz a felszínre.

Az órán említette, hogy a jógik az őserdőben ugyan meditálnak, mégis állandóan éber állapotban kell maradniuk, felkészülve arra, hogy őket támadják, vagy nekik kell támadni. Kicsit ellentmodásosnak tűnhet, hogy a béke és nyugalom jegyében a harcra készülünk belül, mélyen…

Ha visszamegyünk a gyökerekhez, akkor láthatjuk, hogy az maradt életben, aki ebben jó volt: Például aki jól vadászott, gyűjtögetett… Tehát egyfajta tudatosság jellemezte az életben maradást. Ezt a képességet kicsit elveszítettünk. Miután közvetlen összeköttetésben vagyunk a testünkkel – hisz vele kell leélnünk az életünket -, fontos, hogy mennyire érzékeljük, mi történik a testünkben. Ennek a tudatos megtapasztalása mindenféleképp egyfajta intelligenciát is fejleszt. Itt kell említsem a test-lélek-szellem hármas egységét, ami számomra teljes mértékben elválaszthatatlan. Ahogy a média által vezetve vagyunk, ahogy a mai kultúra vezetve van, ez egy nagyon elme – és érzékiség-orientált érzékelés. Finomság, szépség, fiatalság vannak a központban. Téves elképzelések vannak mindannyiunkban. Túlságosan a „fejben" élünk. Egyre inkább elveszítjük a kapcsolatot a testünkkel, hiszen a rohanás mennyiségi mutatóként szerepel, nem pedig minőségiként. A nyugati orvoslás problametikája a tüneti kezelés, a gyógyszerek szedése, a gondolkodás elmozdul egy olyan irányba, ahol a könnyebbséget keressük, és ezáltal ragadunk bele leginkább a nehézségekbe. Ha elveszítjük a kapcsolatot a testünkkel, az előbb-utóbb mindenképp visszaüt.

Tehát a kérdés, hogy hogyan vagyok a testemben, nem mindig könnyű, hiszen amíg az ember fiatal, a tünetek teljesen elmismásolhatók. Ellenben egy bizonyos kor után nagyon konkrétan jelentkeznek. Ekkor pedig az aktivitásom csökken, és kénytelen vagyok megállni és elgondolkozni, és fejleszteni a tudatosságom, és a testem gyógyulásán keresztül juthatok az ép szellemhez. Az órákon ugyanúgy fejlesztjük a gyorsaságot, az ügyességet, önkifejezést, koncentrációt, egyensúlyt, és ezek szorosan összekapcsolhatók azzal, hogy mi történik lelkileg bennünk. Ha azt választom, hogy ide eljövök és odafigyelek magamra, ezen keresztül változtatom az érzékelésem, gondolkodásom is.

És ehhez nemcsak a táncot vagy a különböző harcművészeti technikákat alkalmazza. Nagyon sokat ordítoznak, sikoltoznak például.

Az önkifejezés nagyon erőteljes része, hogy hogyan nyilvánuljak meg a hangomban, hogyan vagyok képes kifejezni a haragomat, a dühömet, hiszen ezen keresztül fejezem ki meg az erőm, az akaratom. Ez fontos, hiszen az emberek ahhoz tartják magukat, amit belőlem látnak. A szocializáció által viszont vagy az iskolapadban, a fegyelem megtanítása során ezeket az elfojtásokat programozzák belénk. Egy bizonyos kor után elég nagy béklyókat tesz ránk az elfojtás. Persze a családi háttértől függően mindenkinél másképp alakul az, hogy mennyire kerülünk ennek a problémának a vonzáskörébe. Az a jó, hogy az órán mindenki olyan szinten élheti ki a belső dolgait, ahogy csak akarja. Lehetősége adunk, hiszen a Martial Arts része a hang. Jó az erő kifejezésére, segíti a légzést, segít az erőt, a központiságot koncentrálni, nagy szükség van rá. Nekem is nagy meglepetés volt, amikor igazán hallottam először a hangomat.