Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiképzés teszi a mestert

Szöveg: Csehiné Sárkány Beáta |  2009. május 20. 9:24

„Termékeny” hónap a május a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár számára. Folyamatosan zajlanak a kiképzések a katonai szervezet minden egyes alegységénél, emellett pedig nemrég Hajdúhadházra települt a MH Tartományi Újjáépítési Csoport 7. váltásának felkészülő állománya is.

Aki mostanában látogatást tesz a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi kiképzőbázisán – legyen az a hét bármelyik napja, és a nap bármely szakasza –, biztos lehet benne, hogy egyenruhás katonák egész hadába botlik. Egy régi közhellyel élve, a következőképp jellemezhetnénk a helyzetet: nagyüzem van a dandárnál…

Lássuk tömören, mi is történt eddig a hónap első felében. Május 11-én a MH Tartományi Újjáépítési Csoport 7. váltásának felkészülő állománya Hódmezővásárhelyről áttelepült az alakulat hajdúhadházi kiképzőbázisára. A tábort – amelynek felépítése a logisztikai zászlóaljra várt – úgy kellett megépíteni, hogy el tudja látni ugyanazokat a funkciókat, mint amire a katonáknak Afganisztánban szüksége van. Ellenőrző áteresztő pont, figyelőpontok, ideiglenes telephely, valamint szolgálati- és munkasátrak- ezek nélkülözhetetlen elemei a tábornak.

Még április közepén megalakult a logisztikai zászlóaljon belül az a 20 katonából álló logisztikai támogató csoport, amely feladatául kapta, hogy felépítse a tábort és biztosítsa a missziós felkészülés logisztikai hátterét. A csoport a felkészülés alatt mindvégig megmarad, hiszen ők végzik a valós igények kielégítését, mint a szállítás, javítás és étkeztetés. A kijelölt állomány közel hétezer homokzsák felhasználásával száz munkaóra alatt építette meg a misszióra felkészülő állomány részére a tábort.

 

„Sátrat" épített a dandár törzstámogató százada is. A hajdúhadházi lő- és gyakorlótéren szakharcászati gyakorlat keretében főharcálláspontot telepítettek a katonák Forgács Attila hadnagy, a törzstámogató század parancsokhelyettesének vezetésével.
„A gyakorlásra több okból is szükség volt. Egyrészt felkészülés volt ez a PRT-7 zárógyakorlatára, amire a század telepíti majd a főharcálláspontot, másrészt azért, hogy a közelmúltban bevonult és a század állományába került katonák is elsajátítsák ennek a feladatnak a sajátosságait. Egyfajta ellenőrzési szándék is megvalósult, hiszen így ez alkalommal megtörtént a szakanyagok teljességének áttekintése is." – tudtuk meg Forgács hadnagytól.

A gyakorlótéren töltötte napjait a dandár 1. lövészzászlóalja is. Az lövészalegység kiemelten fontos feladatra készül, hiszen a zászlóalj bázisán megalakult MH Zászlóalj Harccsoport a hajdúhadházi felkészülést követően Táborfalván folytatja feladatait. A három hetes kitelepülésen különféle kiképzési feladatok és lövészetek végrehajtására kerül majd sor, a végső cél pedig az, hogy a zászlóalj eredményesen és tisztességesen felkészüljön az őszi nemzeti CREVAL ellenőrzésre.

Az MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái sem tétlenkedtek. Szakharcászati foglalkozásukkal párhuzamosan május 13-14-én nagyszabású bemutatón keretében ismerkedhettek meg a zászlóalj mindennapjaival a derecskei I. Rákóczi György Gimnázium és Szakközépiskola, a Kossuth Laktanyával szomszédos Gábor Dénes Elekronikai Műszaki Szakközépiskola hallgatói valamint a sajtó képviselői. Elsőként fegyverzeti és technikai bemutató, valamint tetőtől-talpig álcaruhába és „álcasminkbe" öltözött katonák várták a diákokat. Aki akarta, felpróbálhatta az álcaruhát és közelebbről is megismerkedhetett a rendszeresített eszközökkel, akár egészen közelről is, hiszen lehetőség volt arra, hogy a hallgatók saját bőrükön tapasztalják meg, milyen is a BTR-rel való utazás a gyakorlótér rögös útjain. A sétakocsikázás osztatlan sikert aratott, hasonlóan, mint a helikopteres kirakással egybekötött harcászati gyakorlat. A diákok megtekintettek egy rejtett figyelőpontot, valamint egy épület elfoglalásának is szemtanúi lehettek.
Az alegységekre a következő hónapban is számos kiemelt jelentőségű – kiképzési – feladat vár.

Elmondható tehát, hogy a dandár alegységei nem tétlenkednek, megfeszített tempóban folyik a kiszabott feladatok végrehajtása. Egy biztos: unatkozni nincs idő.

További képek:

 

 

 

 

 

Fotó: A szerző felvételei