Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiképzett tűzoltók

Szöveg: Dr. Varga József |  2011. január 25. 15:50

Január 21-én befejezte kéthetes alaki és testnevelési kiképzését a szentendrei MH Központi Kiképző Bázison (MH KKB) a 6. számú Alapfokú Tűzoltóképző Tanfolyamon részt vevő 30 tűzoltó újonc. Január 10-én kéthetes képzésre bevonult tűzoltók napi két-két órában alaki és testnevelési kiképzést kaptak, a további kiképzési órákban pedig tantermi foglalkozás keretében speciális tűzoltó szakismereti tárgyakat sajátítottak el.

A tanfolyam zárásán a MH KKB Mecséri János Kiképző Osztály kiképzőivel együtt felsorakozott tűzoltók feszes „vigyázz" állással tisztelegtek az elöljáróknak és a helyőrség zenekar által játszott Himnusznak.
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság képviseletében megjelent Varga Ferenc tűzoltó alezredes, mentési parancsnokhelyettes, beszédében emlékeztette a tűzoltókat arra, hogy a szervezetbe való belépés feltétele korábban a sorkatonai szolgálat letöltése volt, annak szüneteltetése óta a tűzoltó újoncok, nem rendelkeznek azokkal a szükséges ismeretekkel, amelyek nélkülözhetetlenek a hatékony feladat végrehajtáshoz a paranccsal, utasítással vezetett, hierarchikus szervezetben. Mint mondta, büszkeséggel hallgatta a felsorakozott tűzoltók egységes, hangos „erőt, egészséget" válaszát az elöljáró köszöntésére, ami kifejezte, hogy kellően elsajátították az alaki kiképzés programját.

A kiképzési követelményeket mind a 30 tűzoltó sikeresen teljesítette, az erről szóló tanúsítványt kibocsátó ünnepség keretében adta át Róth László mérnök ezredes, az MH KKB parancsnok helyettese.

 
 

 
 Fotó: a szerző felvételei