Kilencvenhárom éve kezdődött a „száznapos offenzíva”

1918, a Nagy Háború ötödik éve volt. Az egymással szemben álló felek, az antant és a központi hatalmak csapatai még mindig véres és elkeseredett ütközeteket vívtak egymással a nyugati és az olasz (déli) frontokon.

Nyugaton például az év elején négymillió német katona állt szemben az ötmillió főt számláló, ám létszámában és haditechnikai eszközeinek számában folyamatosan növekvő antant csapatokkal.

Délen, az Osztrák-Magyar Monarchia egyre nehezebben volt képes ellátni utánpótlással katonáit. A június 15-én kezdődött osztrák-magyar támadás gyorsan összeomlott, s ezzel a Monarchia minden reménye elveszett. A hadsereg, mint a birodalom legfőbb támasza bomlásnak indult.

A németek szerencséjére a keleti fronton ekkor már hallgattak a fegyverek. A március 3-án aláírt breszt-litovszki béke lélegzetvételhez juttatta a császárt, aki innentől kezdve minden figyelmét és teljes hadigépezetét a nyugati hadszíntérre fordíthatta.

Tavasszal a németek egymás után indították támadásaikat az antant állásai ellen. A véres és öldöklő küzdelemben mindkét fél vesztesége meghaladta a százezer főt. A német áttörés azonban egyszer sem sikerült. Az utolsó német offenzívát, a július 15-én indult, Marneschutz-Reims névre keresztelt támadást Reims közelében 52 hadosztállyal indították meg. Ekkor velük szemben az antant 60 hadosztálya állt. (Más szakirodalmi források ugyanakkor azt mondják, hogy 59 szövetséges – ezen belül
7 amerikai, 4 brit és 2 olasz – valamint 65 német hadosztály állt
egymással szemben.)

A túlerő ezúttal végzetesnek bizonyult, a már amerikaiakkal is megerősített antant csapatok augusztus 6-ra megállították a németeket. Aztán augusztus 8-án bekövetkezett az, ami „Németország fekete napja" néven vonult be a történelembe.

Ezen a napon ugyanis a szövetségesek meglepetésszerű és átfogó, általános támadást indítottak a németek ellen: 456 tank, brit, kanadai és ausztrál csapatok nyomultak előre, zárótűz fedezete alatt Amiens térségében.

A gyengén megerősített, a korábbi sikertelen offenzíva veszteségeit még ki nem heverő német vonalak szinte azonnal összeomlottak. A elszántságukat elvesztett császári csapatok alig tanúsítottak ellenállást, ezen a napon tizenkétezren estek fogságba, miközben az antant alig szenvedett veszteséget.

„Augusztus 8. a német hadsereg fekete napja volt. Minden, amitől féltem, és amire már jó előre figyelmeztettem, valósággá vált. Háborús gépezetünk nem volt hatékony többé" – írta később emlékirataiban Erich Ludendorff (képünkön) tábornok, a német hadsereg főparancsnoka.

Ezzel a támadással vette kezdetét a később „száznapos offenzíva" néven emlegetett hadművelet, amely voltaképpen eldöntötte az első világháború végkimenetelét. Az addig példásan elszánt német hadsereg harci kedve szinte teljesen eltűnt, a katonák egymás után adták meg magukat. Az antant augusztus végére 500 löveget zsákmányolt és 50 ezer foglyot ejtett.

A németek számára az egyetlen reményt az jelentette, ha visszavonulnak és megerősített védelmi állásokat építenek ki, ez azonban nem sikerült nekik. Szeptember 26–28. között az antant három támadást is indított, amelyeket a németek csak lassítani tudtak, de megállítani már nem.

Szeptember 28-ra már a legfelsőbb német hadvezetés számára is egyértelművé vált, hogy fegyverszünetet és békét kell kérni, mert az antant csapatait feltartóztatni nem lehet.

Október 5-én a brit erők megtámadták és felszámolták a Hindenburg-vonalat, ami után a német vezérkar pánikba esett. Ludendorff tábornok meg volt arról győződve, hogy a hátba támadták és a hátország egyre inkább megvonja tőle a támogatást.

Október 27-én a német főparancsnok lemondott, két nappal később pedig zendülések törtek ki a flottánál. A német vezetés nem tehetett mást, beismerte a vereséget. A császár lemondott és Hollandiába menekült. Németországban kikiáltották a köztársaságot, majd 1918. november 11-én aláírták a feltétel nélküli fegyverszünet. Ezt a napot azóta is a emlékezés napjaként – Remembrance Day – ünneplik Nagy-Britanniában.

A fegyverszüneti megállapodást Rethondes-nál, a compiègne-i erdőben, egy vasúti kocsiban (képünkön) írták alá: az antant részéről Ferdinand Foch marsall látta el kézjegyével, míg Németországot Matthias Erzberger államminiszter képviselte. Őt egyébként később, a szerződés aláírása miatt meggyilkoltak.

A compiègne-i erdőnek és a fegyverszüneti megállapodás aláírásának helyet adó vasúti kocsinak még egyszer szerep jutott a történelemben. A második világháborúban, a francia hadjárat lezárását követő fegyverszünetet 1940. június 22-én Hitler itt íratta alá a franciákkal.

Fotó: Archív