Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína katonai járműveket szállít Szudánnak

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. július 14. 7:10

Kína katonai segítséget nyújt a szudáni kormánynak, amivel megsérti az ENSZ-embargót – állítja a BBC brit közszolgálati televízió.

Az ENSZ 2005-ben rendelt el fegyverkereskedelmi tilalmat az afrikai országgal szemben. Dacára ennek Kína katonai járműveket szállít Szudánnak, és pilótákat képez ki – közölte vasárnap a BBC, amelynek erre vonatkozó bizonyítékait szakértők vizsgálják meg. A kínai hatóságok nem kommentálták a bejelentést.

A BBC hétfőn este sugározza a Szudánnak nyújtott kínai támogatásról szóló riportját. Ebben bemutatnak olyan Tung Feng (Dong Feng) típusú kínai katonai járműveket, amelyek a dárfúri lázadók birtokában láttak, és amelyeket a filmben megszólaltatott szemtanúk szerint a kormányerőktől zsákmányoltak a tavaly decemberi harcok során. A brit televíziónak sikerült műholdas felvételekhez jutnia kínai Fantan harci gépekről, amelyeket állítólag 2003-ban szállított Peking Kartúmnak. A felvételeket júniusban készítették az ország déli részén fekvő Nyalában.

Kína a szudáni kőolaj elsőszámú vásárlója és egyik legnagyobb befektetője. Rendszeresen vádolják azzal, hogy nem lép fel elég erélyesen a kartúmi vezetésnél az erőszakos cselekmények leállításának érdekében.

CímkékENSZvizsga