Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínai naszádok a Pagong-tavon

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2020. december 7. 9:52

A Himalája csúcsai között, a Kína és India közötti határon fekvő, festői Pagong-tó évtizedek óta konfliktusforrás a két ország között. Keleti része Kína, nyugati része pedig India fennhatósága alá esik, emiatt katonai jelentősége nagy és mindkét fél jelentős erőket állomásoztat partjai mentén.

type-928d

A térségben számos határincidensre került sor az elmúlt évtizedek során - főleg a kínai határsértések miatt - ráadásul ezek 2017 óta még gyakoribbakká váltak. A legutóbbi 2020 májusában történt, amikor 250 indiai és kínai katona csapott össze. Haláleset ezúttal szerencsére nem történt, de az incidens során előbbiek közül négy, utóbbiak közül hét ember került kórházba különböző sérülésekkel.

Pangong-lake

A közelmúltban a kínai hadvezetés - erősítésként - új Type 928D rohamnaszádokat telepített a tóra, amelyek azóta rendszeresen feltűnnek a tó közepén húzódó határ közelében. A hajókat a dél-kínai Changzou-ban működő Changzou Shipyard gyártja, amely elsősorban üvegszálas műanyagból készült kisebb hajók építésére specializálódott. A típust a korábbi, hagyományosabb kialakítású, Type 928B járőrnaszád jelentős továbbfejlesztésének tekintik, de valójában alig hasonlít hozzá.

A 13 méter hosszú, 3,8 méter széles hajók külsőre leginkább az egyébként alumíniumból készült svéd CB90-re emlékeztetnek, valószínűleg nem véletlenül. Az alkalmazott könnyű szerkezeti anyagoknak köszönhetően három 295 lóerős motorjukkal akár a 39 csomós sebesség elérésére is képesek. Beépített fegyverzetük két a tatfedélzetre telepített, manuálisan kezelt és egy - a kormányfülke mögé épített - távirányítású 12,7 milliméteres géppuskából áll. A Type 928D személyzetén kívül tizenegy felfegyverzett katonát és felszerelésüket szállíthatja, akik az orrból lenyitható rámpán szállhatnak közvetlenül partra, amit megkönnyít a hajó alig 1,8 méteres merülése is.

Az ugyancsak a Changzou-nál gyártott C verzió alaposan eltér a D típustól és sokkal inkább az eredeti Type 928B-hez hasonló. Méretük és a hajótest formája megegyezik, de felépítményük, valamint meghajtásuk más. Ez inkább folyami, vagy tavi járőrhajó, amely 23 katonát szállíthat. Felépítménye tágasabb és két 440 lóerős motor hajtja meg 34 csomós sebességgel. Fegyverzete gyengébb, mivel az orrfedélzetre telepített manuálisan kezelt 12,7 milliméteres géppuskán kívül, csak a katonák kézifegyverei állnak rendelkezésre.

A Type 928D-t egyelőre csak a kínai haderő alkalmazza, de a Type 928C-ből Type 928-YC jelzéssel 2019-ben Bolívia vásárolt hat darabot, amelyek leszállítása jelenleg is folyamatban van. Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy az indiai hadvezetés nyugtalanul figyeli a kínai fegyverkezést és az utóbbi időben szintén csapaterősítéseket végzett a térségben.

Címkékhaditechnika