Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínán át zajlott a rakétakereskedelem

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 30. 6:02

Washington számos alkalommal szóvá tette Pekingnél, hogy Észak-Korea Kína területén át szállít rakétaalkatrészeket Iránba – jelentette hétfőn a The Guardian című brit napilap a WikiLeaks oknyomozó portál által kiszivárogtatott titkos amerikai diplomáciai iratokból tallózva.

A lap szerint a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai jelentések közül legalább tíz azzal foglalkozik, hogy Észak-Koreából Iránba tartó, ballisztikus rakéták alkatrészeit tartalmazó szállítmányok akadálytalanul haladnak át Pekingen.

A The Guardian idézett például egy 2007. november 3-i keltezésű belső diplomáciai iratot, amelyet Condoleezza Rice akkori amerikai külügyminiszter írt alá. Eszerint a következő napon egy menetrend szerinti iráni járattal Pekingből útnak indul egy észak-koreai szállítmány rakéták sugárhajtómű-alkatrészeivel. A szállítmány címzettje a szilárd hajtóanyagú ballisztikus rakéták fejlesztési programját lebonyolító Sahid Begeri iráni vállalat. Rice utasította az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, hogy az első adandó alkalommal és a lehető legmagasabb szinten próbálja rávenni a kínai hatóságokat a szállítmány leállítására.

Egy másik, ez év májusi iratban – amelyet már Hillary Clinton jelenlegi külügyminiszter továbbított Pekingbe – Washington aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a megnevezett kínai vállalatok exporttevékenysége az iráni vegyifegyver-programra használható fel vagy állítható át. Clinton azt firtatta, hogy a kínai kormány engedélyt adott-e a gyanús szállítmányokra. A külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy szankciók hozhatók az érintett vállalatok ellen.

Címkékrakéta