Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínzásos videók: nincs vádemelés

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 10. 8:16

Senki ellen sem emelnek vádat amiatt, hogy megsemmisültek azok a videofelvételek, amelyeket az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) készített terrorizmussal gyanúsított személyek vallatásáról, mondta az amerikai igazságügyi minisztérium egyik tisztségviselője.

Folytatódik ugyanakkor a bűnügyi vizsgálat annak megállapítására, hogy a vallatás lefolytatói túllépték-e a gyanúsítottak kihallgatására vonatkozó jogi előírásokat, mondta a névtelenséget kérő igazságügyi illetékes.

A CIA összesen 92 olyan videofelvételt semmisített meg, amelyek 2005-ben terrorizmussal gyanúsított al-Kaida-tagok vallatásáról készültek. A módszerek közé tartozott a waterboarding, a vízbefojtás imitálása.

A felvételek eltüntetését José Rodriguez, a CIA magas beosztású tisztje hagyta jóvá, mert megítélése szerint nyilvánosságra kerülésük megsemmisítő hatással járt volna az ügynökségre nézve.

A Rodriguez által kiadott parancs ellentétes volt a CIA jogászaitól és a Fehér Háztól származó útmutatásokkal.