Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kirúgták az amerikai légierő két vezetőjét

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. június 6. 8:55

Robert Gates amerikai védelmi miniszter elbocsátotta az Egyesült Államok légierejének legfőbb katonai és civil vezetőjét, amiért felelősek két példátlan nukleáris tévedésért. Gates csütörtökön közölte, hogy elfogadta Michael Moseley vezérkari főnök és Michael Wynne légierőért felelős miniszter lemondását.

A két vezető együttes távozása szinte példa nélküli az amerikai hadsereg történetében, mint ahogy azok az esetek is, amelyekért őket terheli a felelősség.
A Pentagon belső vizsgálata szerint végső soron a két vezető felelős azért, hogy a légierőnél már régóta lazult a fegyelem az atomfegyverek kezelése terén, és a helyzetet immár egy évtizede nem tudták orvosolni.

Az amerikai védelmi minisztérium idén márciusban számolt be arról, hogy két éve tévedésből Tajvanra szállítottak atomrakéta-alkatrészeket.

Egy wyomingi katonai légi bázisról 2006-ban szállt fel és Tajvanon landolt egy repülőgép négy olyan gyújtószerkezettel a fedélzetén, amelyet nukleáris töltet hordozására képes interkontinentális ballisztikus rakétákhoz gyártottak. A gépnek helikopter-akkumulátorokat kellett volna szállítania.

A gyújtószerkezetek “eltévedése" a második olyan eset volt az utóbbi években, amikor a Pentagon nukleárisrakéta-alkatrészeket rossz helyre irányított. A légierő egy B-52-es bombázója tavaly augusztusban ugyancsak tévedésből hat, atomtöltettel felszerelt robotrepülőgépet utaztatott át az Egyesült Államok területe felett.

A 2006-os tajvani ügy nyomán a Pentagon elrendelte az összes atomrakéta-alkatrész, valamint a kapcsolódó felszerelések és anyagok teljes körű számbavételét a haditengerészetnél és a légierőnél. Gates miniszter a téves szállítások ügyében vizsgálatot rendelt el, amely most a légierő két vezetőjének elbocsátásával lezárult.