Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiválasztottak

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. november 7. 11:06

Ritkán adatik meg egy katonának, hogy kiképzése kezdetén – miközben majd „megszakad” –, kézzelfogható közelségbe kerüljön majdani feladatához, lássa, mi végre is szenved a gyakorlótéren.

1595927109
Nos, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljhoz a honvédség különböző alakulataitól jelentkezett, és kiválasztó tanfolyamon részt vevő katonáknak megadatott ez az élmény.

– Nem mindennapi érzés volt látni a végtelenül elcsigázott aspiránsokat az Afganisztánba induló különleges műveleti csoport búcsúztatóján – mondja kiképzésvezetőjük. (A tiszt neve és rendfokozata az alakulat jellegéből fakadóan nem publikus.) – Kiképzésük félidejénél, a fáradtságtól néha le-lecsukódó szemmel ugyan, de talán már odagondolták magukat a sivatagi gyakorlóban felsorakozott, hadműveleti területre induló társaik közé.

Addig azonban még igen-igen sok, nem egyszer keserves megpróbáltatás vár rájuk: aki a „különlegesekhez" készül, annak testben és lélekben egyaránt különlegesnek kell lennie.

A zászlóalj a „harcoló" utánpótlását saját katonáin túl, a honvédség más alakulataitól jelentkezettekből biztosítja, s bizony hozzájuk még bekerülni is nehéz. Miután alaprendeltetésükből fakadóan katonáikkal szemben roppant magas fizikai és pszichikai követelményeket támasztanak, csak többszörös szűrőn átjutva kezdheti meg valaki a konkrét kiképzést.

Ennek megfelelően a mostani kiválasztó tanfolyamot is megelőzte egy elő-kiválasztás: aki azon nem tudta teljesíteni a fizikai követelményeket, azt eltanácsolták, akinél viszont csak „billegett a léc", kapott egy második esélyt. No meg egy sor jó tanácsot: mely területen kell fejlesztenie magát, hogy újra megmérettethessen.

Az írást a Magyar Honvéd magazin november 11-én, pénteken megjelenő számában olvashatja el!