Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Konferencia a NATO új stratégiájáról

Szöveg: Kánya Andrea |  2010. március 25. 15:06

A NATO formálódó új stratégiai koncepciója és Magyarország címmel rendeztek konferenciát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen csütörtökön. A rendezvényen többek között olyan szaktekintélyek szólaltak fel, mint Vizi E. Szilveszter, a Magyar Atlanti Tanács elnöke, Szenes Zoltán nyá. vezérezredes vagy Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.

Dr. Padányi József mk. ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorhelyettesének megnyitó beszéde után Vizi E. Szilveszter azt mondta: a 21. században megjelentek olyan problémák, melyekre az emberiség korábban nem készült fel. „Az elmúlt 100 évben a tudomány fejlődött, az erkölcs, az ember a környezethez, valamint az emberhez való viszonya azonban nem", hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: a napjainkban érzékelhető válság oka a morális magatartás hiánya. Vizi E. Szilveszter bevezetőjében a NATO-ról azt mondta: nem csupán katonai együttműködésről van szó, hanem szakmai, tudományos kapcsolatról is.

A konferencián előadást tartott Rábai Zsolt, a brüsszeli NATO-központ főmunkatársa „Viták az új stratégiai koncepció körül" címmel. Mint azt a szakember hangsúlyozta, napjainkban új kihívásokkal kell szembenéznünk, legyen az akár a terrorizmus, a kalózok megjelenése, a klímaváltozás vagy akár a kibernetikai védelem és a proliferáció. Hozzátette: „Az új koncepció egy forradalmian új megközelítést jelenthet. Ami újdonság benne, az elsősorban az, hogy részt vesznek benne külsősök, vagyis nyilvános konferenciákon tárgyalják meg és beszélik át a szakértők a fontos kérdéseket." A szakember kifejtette: véleménye szerint a jövőben nem fog változni a NATO kulcsszerepe abban, hogy a szövetségesek területét, lakosságát megvédje. Rábai Zsolt szerint továbbra is szükség lesz az együttműködésekre, ahogyan a nyitott ajtó politikájára is. A szakember kitért a szolidaritás elvének kérdésére is – mint mondta, fontos kérdés, hogy napjainkban mennyiben működik a kollektív kötelezettségekről szóló 5. cikkely.

1595898963
 

A konferencia következő előadója Dr. Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója volt. Előadásában a NATO jövőjét körülölelő politikai vitákat érintette. Mint mondta, problémát jelent a NATO társadalmi támogatottságának meggyengülése. „Szeptember 11. után továbbá a NATO belső szolidaritása is megbillent", tette hozzá a szakember. Hangsúlyozta a szubjektív biztonság elméletét, mely szerint fontos, hogy egyes országok milyennek látják saját környezetüket – ez a szakember szerint a NATO-n belül nagyon szerteágazó képet mutat. „Kelet-Közép-Európában a biztonság a legfőbb garancia, míg az Egyesült Államok globális hatalom, ennek megfelelően is tekint a szövetségre – más ambíciók jellemzik. Az európai nagyhatalmak ugyanakkor jó politikai eszköznek, de tehernek gondolják a szövetséget", mondta Tálas Péter, aki kifejtette azt is, milyen ellentmondások feszülnek a szövetségen belül. „Jó stratégia akkor alakulhat ki, ha nem a szőnyeg alá söpörjük ezeket a különbségeket, hanem az asztalra tesszük őket", tette hozzá.
A szakember kitért a világgazdasági válságra is. Ezzel kapcsolatban azt mondta: a társadalom nagy részének a biztonságot a gazdasági, nem pedig a katonai biztonság jelenti. „Ez jellemző a térségünkre, magyarul a gazdasági biztonság fogja meghatározni a következő éveket. Ellenben a gazdasági világválság pozitív hozadéka lehet a szövetségen belüli együttműködés", tette hozzá. Tálas Péter szerint a tagországok közötti különbségek a különböző kihívásokban is tetten érhetők, hiszen míg Spanyolország vagy Franciaország terrorfenyegetett országok, addig Kelet- Közép-Európa országaira ez nem mondható el.

Dr. Szenes Zoltán nyá. vezérezredes, az MTA Hadtudományi Bizottságának elnöke „Politikai viták – lehetséges katonai következmények" című előadásában úgy fogalmazott: az 5. cikkely, tehát a kollektív védelem kérdésköre régóta viták tárgyát képezi. „Fel kell tenni a kérdést: megfelel-e a kor követelményeinek úgy, hogy ugyanakkor klasszikus hadviselés esetére fogalmazták meg?", mondta, majd a nemzetek és a szövetség képességeinek fejlesztéséről beszélt. Mint mondta: nincsenek a katonai műveletekkel együtt haladó civil képességek. A nyugállományú vezérezredes végezetül kitért a nemzetek, valamint a szövetség közös finanszírozásának kérdésére is.

1595898963
 

A konferencia második felében a különböző hazai társadalmi szervezetek képviselői tartottak előadást, így először Dr. Hautzinger Gyula nyá. ezredes, a Magyar Atlanti Szövetség ügyvezető alelnöke, aki a MAT tevékenységének folyamatairól számolt be a jelenlévőknek. Mint mondta: a Tanács fő feladata a NATO új stratégiai koncepciójának társadalmi oldalról történő támogatása. Az alelnök hangsúlyozta a téli-tavaszi időszakban zajló véleménygyűjtés fontosságát, valamint az őszi-téli időszak feladatait, azaz a stratégia a közvélemény felé történő értelmezését. „A biztonságpolitikával foglalkozó NGO-kat, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatokat is partnerünknek tekintjük – ez utóbbi azért is fontos, hiszen az itt megjelent Vizi E. Szilveszter a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke is, februárban pedig aláírtunk egy fontos együttműködési megállapodást", mutatott rá az ezredes.
Hautzinger Gyula felhívta a figyelmet a Magyar Atlanti Tanács programjaira is: április 7-9 között kerül sor a V4 találkozóra, szeptemberben pedig az Atlanti Tanácsok Szövetségének (ATA) elnöke tesz látogatást hazánkban.

A rendezvényen előadást tartott Dr. Görög István ezredes, a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör titkára. A szervezet rövid ismertetése után az ezredes kiemelte a különböző rendezvények szerepét, így hangsúlyozta az immár 10 éve megrendezésre kerülő, a Pákozdi csatához fűződő általuk szervezett rendezvényeket. Mint mondta, e rendezvények feladata a társadalom legszélesebb körének megszólítása, valamint a párbeszéd fenntartása.
Dr. Kunos Bálint mk. ezredes, az EuroDéfense-Magyarország elnöke „Az új koncepció és az európai védelem" címmel megtartott előadásában a szervezet jellemzőit és főbb feladatait vázolta a hallgatóságnak. Mint mondta, e szervezet azért jött létre, hogy támogassa az európai biztonságpolitikát. Többek között hangsúlyozta: „Sokan úgy látjuk: a NATO válságban van. Nincs igazán ellenség kép, nincs egységes fellépés például Afganisztánban. Akik részt vesznek, azok is eltérő arányban teszik azt." Hozzátette: az új stratégia megalkotása törvényszerűen végbemegy és sikeres lesz, ha megfelel a következő kérdéseknek: „Hogyan biztosítható a kollektív védelem a jövőben? Hogyan garantálható az európai térség biztonsága? Milyen típusú közös kihívásoknak kell megfelelni a jövőben? A fenti kérdésekre adott válasz milyen struktúrával és működési móddal biztosítható? Az új stratégia hogyan járul hozzá az Európai Biztonsági és Védelmi Politika (ESDP) kiteljesedéséhez?", sorolta végül az elnök.

A konferencia utolsó részében Erdős André nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság alelnöke az ENSZ és a NATO kapcsolatáról és együttműködéséről beszélt, Endresz Ernő ezredes, a Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesület (TIT-HABE) szakértője a lakossági ismeretterjesztés tapasztalatairól, Nagy László, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke pedig a szövetségen belüli változásokat taglalta.

1595898963
1595898963
1595898964
 

1595898964
1595898964
 

Fotó:  Krasznai-Nehrebeczky Mária