Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koreai támadás: az utódlás áll a háttérben?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 24. 5:59

Óriási megtorlásra számíthat Észak-Korea, amennyiben ismét támadni fog – közölte kedden Ri Mjong Bak dél-koreai elnök. Ri azt követően tette ezt a kijelentést, hogy az észak-koreai tüzérség száz ágyúlövést adott le egy dél-koreai szigetre, aminek során két katona életét vesztette és megsebesült 18 ember, köztük három polgári lakos. A tüzet Szöul viszonozta.

„Soha nem fogjuk tolerálni azt, ha Észak válogatás nélkül támad meg civileket" – szögezte le a dél-koreai elnök.

Az incidens miatt számos ország, köztük Kína, Oroszország, az Egyesült Államok, Japán és több európai állam vezetője is aggodalmának adott hangot.

Azonban a korábbi jelentésekkel ellentétben az ENSZ Biztonsági Tanácsa mégsem tartott kedden rendkívüli ülést a történtek megvitatására. Mark Lyall Grant, Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete, aki jelenleg a BT soros elnöki tisztét látja el, újságírók kérdésére elmondta, hogy nem érkezett még hozzá hivatalos kérelem az ügyben tartandó találkozó összehívására.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elítélte Phenjan támadását, és azt a két ország koreai háború utáni történetének egyik legsúlyosabb incidenseként jellemezte.

Catherine Ashton, az európai diplomácia vezetője is szigorúan elítélte az észak-koreai tüzérség tettét, és kérte a phenjani hatóságokat, hogy tartózkodjanak minden olyan akciótól, amellyel megnövelik a konfliktus kiterjedésének kockázatát.

Elemzők szerint Észak-Korea egy előre kitervelt taktika részeként hajtotta végre a támadást: egyrészt így kívánja növelni befolyását a nemzetközi porondon, mint ahogy erre már korábban is volt példa, másrészt pedig ezúton próbálja erősíteni a Kim Dzsong Il által kijelölt fiatal örökös, Kim Dzsong Un hazai tekintélyét.„ A tüzérségi akció valószínűleg az észak-koreai hatalom utódlásával van összefüggésben abban a tekintetben, hogy így próbálják demonstrálni és érezhetőbbé tenni Kim Dzsong Un hatalmi bázisát" – mondta el Brittany Damora, az AKE kockázati tanácsadó cég elemzője.

CímkékENSZtüzér