Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kormánytanácsadók a Szomáliában elrabolt franciák

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. július 15. 9:25

A szomáliai fegyveresek által Mogadishuban elrabolt francia állampolgárok tanácsadók, akik hivatalos megbízás alapján biztonságpolitikai területen segítették a szomáliai kormányt – közölte a francia külügyminisztérium.

A külügyi tárca nem kívánta elárulni a két ember nevét, és azt sem, hogy melyik francia kormányszervhez vagy katonai testülethez tartoznak, illetve mennyi ideje tartózkodnak Szomáliában. Korábban egy magas rangú szomáliai tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy a két elrabolt francia állampolgár a francia titkosszolgálatnak dolgozik, s azt is elmondta: a túszok nem újságírók, ahogy azt annak a szállodának a vezetője közölte, amelynek egyik szobájából elvitték a két embert.