Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem bűnösök az amerikai katonák

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. július 15. 8:47

Spanyolország legfelsőbb bírósága a héten ejtette a három amerikai katona elleni vádakat, és a Couso-ügy lezárására utasította az illetékes bírót.

José Couso, a Telecinco spanyol televízió operatőre 2003. április 8-án Irakban vesztette életét annak következtében, hogy egy amerikai harckocsi eltalálta a Palestine hotelt. Ez volt az a bagdadi szálloda, ahol a háborúról tudósító nyugati újságírók zöme lakott. Meghalt a Reuters egyik operatőre, az ukrán állampolgárságú Tarasz Porcik is.

Santiago Pedraz vizsgálóbíró idén május 21-én indított büntetőeljárást egy amerikai harckocsi személyzete – Thomas Gibson őrmester, Philip Wolford százados és Phil de Camp ezredes – ellen. A tényállás szerint ők lőtték ki azt a lövedéket, amelynek robbanása megölte a két újságírót. Az amerikai katonák azzal védekeznek, hogy ellenséges tűz alá kerültek, és megítélésük szerint a szálloda irányából valószínűleg orvlövész vette őket célba, ezért lőttek rá a szállodára.

Korábban már indult egy eljárás Spanyolországban az amerikai katonák ellen, de az tavaly vádemelés nélkül lezárult. A legfelsőbb bíróság akkor úgy ítélte meg, hogy nem elégségesek a bizonyítékok. Pedraz bíró viszont nem adta fel, és újabb tanúvallomások alapján ismét megindította a büntetőeljárást.

Az ügyészség megfellebbezte a bíró döntését, és a legfelsőbb bíróság háromtagú tanácsa helyt adott a keresetnek. Kimondta, hogy a Pedraz által összegyűjtött újabb bizonyítékok nem elégségesek annak igazolásához, hogy a háborús helyzetben lévő amerikai katonák helytelenül cselekedtek. A tanács döntése ellen fellebbezésnek már nincs helye.

Az amerikai hadsereg is lefolytatott egy vizsgálatot, és megállapította, hogy a harckocsizók nem vétettek a sereg belső szabályzata ellen, ezért Washington nem hajlandó kiadni Madridnak a három katonát. A spanyol jog szerint tíztől 15 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhették volna a három amerikait, ha bűnösségük beigazolódott volna.