Területi és vallási okok vezettek az iraki-iráni háborúhoz

Irak és Irán között már a hetvenes években voltak határviták, melyek akár fegyveres konfliktusokba is torkolltak. A múlt század nyolcvanas éveinek legnagyobb, a II. világháború után a legtöbb áldozatot követelő helyi háborúja azonban 1980-ban tört ki. A határviták – a Shatt-el Arab térsége feletti ellenőrzés mellett – ha tetszik – vallási oka is volt. 1979-ben ugyanis megbukott az iráni amerika-barát rendszer, és a Khomeini ajatollah került hatalomra, aki azonnal meghirdette az egész iszlám világra kiterjedő iszlám forradalmat. A felszólítás a siíták körében talált legnagyobb támogatásra. Irak lakosságának több mint fele (55 százaléka) pedig siíta volt.

Két évtizednyi béke

Az Egyesült Nemzetek Szervezete idejekorán, a hetvenes években érzékelte, hogy valamit lépni kell a helyi konfliktus kiszélesedésének megakadályozása érdekében. Ennek megfelelően, az 1975-ös OPEC értekezlet idején Irak és Irán megállapodott egymással. A megállapodás értelmében a két fél vállalta, hogy felszámolja a háborús övezeteket, megszünteti a határvitát. 1938-as megállapodás szerint ugyanis a két ország határa a Tigris, az Eufrátesz és a Shatt-el Arab folyók összefolyásánál volt. Ez a térség fontos gazdasági központ volt, hiszen itt fekszik az iraki Baszra, valamint ugyancsak itt terült el Irán két legfontosabb kikötője is. Ráadásul a folyók fontos vízi utat jelentenek, hiszen ezek kötik

1980. szeptemberében – az 1979-ben hatalomra került – Szaddam Husszein vezetésével Irak felmondta az algíri szerződést. Ennek az évnek az elején már számos kisebb-nagyobb konfliktusra sor került a két ország között, maga a háború azonban „csak" szeptember 22-én robbant ki. Bár a fentiek értelmében bel- és külpolitikai, valamint gazdasági előzményei voltak Irán lerohanásának, azonban némiképp mégis csak váratlan volt. A támadás megindításakor – éppen az iszlám forradalom doktrínája miatt – Szaúd-Arábia még Irakot támogatta. Szaddam Husszein – annak ellenére, hogy néhány évvel később már az USA első számú közellenségévé lépett elő – azokban az időkben még méltán számíthatott arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok – az elhíresült teheráni túszügy miatt – nem támogatja Khomeini ajatollahot.

Ragyogó győzelem

A támadás megindításakor először a légierő mért csapást iráni célpontokra, majd megindultak az iraki szárazföldi erők is. Mindeközben a légierő hathatós támogatást nyújtott ehhez, hiszen mintegy 25 város, illetve katonai támaszpont ellen hajtottak végre bombatámadást. Az előrenyomuló csapatok egy keskeny sávban 12 ezer négyzetkilométernyi területet hasítottak ki Iránból, s felkészültek a védekezésre. Ez azt jelentette, hogy beásták magukat, szögesdrót akadályokat alakítottak ki. Annak ellenére, hogy Irak arra számított, hogy a meggyengült Irán hamar összeomlik, az ország négy nappal később, szeptember 26-án már meghirdette a saját háborús stratégiáját. Az első valódi hadi sikerekre azonban 1981. májusáig kellett várni. A helyi ütközetek sorában az első iráni győzelem az Allah Akbar nevű magaslat visszafoglalása volt. Ez azt tette lehetővé, hogy itt megvetve a lábukat, sikeres ellentámadásokat indítsanak Bustan és Abadan felé.

Bustan visszafoglalásával arra kényszerítették az iraki erőket, hogy ellentámadásba menjenek át, ezzel viszont meggyengítették a más városokat védő erőiket. Az iráni erők előtt ezzel mód nyílt arra, hogy sikeres offenzívát indítva, visszafoglalják Abadant is. Az újabb jelentős iráni támadásra 1981. márciusáig kellett várni. Ekkor kezdődött a Fath (Ragyogó Győzelem) nevű hadművelet. Ugyan az iraki erők sikerrel törték át az iraki állásokat Dezful térségében és mintegy 20 ezer hadifoglyot is ejtettek. A kitörést megkísérlő irakiak egy része pedig a környező mocsarakban veszett. Nem csak az emberveszteség volt jelentős: a nehézfegyverzet, a páncélosok jó része is odalett az iráni offenzívában. A Khomeini ajatollah vezette ország ezen felbuzdulva 1982. július. 13-án újabb offenzívát indított. Ez volt a Ramadán hadművelet, melynek célja már Baszra elfoglalása, illetve Szaddam Husszein hatalmának megdöntése volt. Ennek során a már korábban bevált stratégiát követték: gyors támadások, légi előkészítés nélkül, jelentős létszámbeli fölény mellett.

Ramadántól a Hajnalig

A konfliktus kezdetén az iraki szárazföldi erők mintegy 200 ezer főből álltak. Ez egészült ki mintegy 2800 harckocsival. Az iraki hadsereg légiereje pedig több mint 300 repülőgépből állt. Ezzel szemben Irán 150 ezer fős szárazföldi erőt tudott felsorakoztatni. Páncélosaik száma 2000-re rúgott. A légierejük pedig 445 harci repülőből, főként F-4 Phantomokból és F-5 Tigerekből állt. Ugyanakkor az iráni csapatok erejét gyengítette, hogy Khomeini ajatollah hatalomra jutása után közel 25 ezer amerikai tanácsadó távozott az országból. Az sem tett jót a katonai vezetésnek, hogy szinte mindennaposak voltak a tisztogatások. Mindezek függvényében igencsak figyelemreméltó, hogy a Ramadán megindításakor Irán 100 ezer fős hadsereget vont össze a térségben, igaz ezek egy része önkéntesekből állt. Maga a hadművelet egy két napig tartó tüzérségi előkészítéssel indult meg. Négy-öt napig tartó offenzíva keretében az iráni csapatok július 16-17-re már kilenc kilométernyire megközelítették Baszrát. Az irakiak azonban csapdába ejtették az előrenyomuló csapatokat és szinte teljesen megsemmisítették őket.

Mindezek ellenére Irán nem adta fel a Ramadán hadműveletet és tovább folytatta az offenzívát. Az utolsó, ötödik fellángolás során azonban újabb 2000 főt veszítették. A hadvezetés csak ekkor ismerte el a Ramadán kudarcát. A kialakult állóháborút ismét Irán akarta kilendíteni a holtpontról, amikor is 1983. februárjában megindította a Fadzs (Hajnal) hadműveletet. Ez nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy az iráni csapatok elfoglalják a Baszra és Bagdad közötti utat. A támadás kudarcot vallott. Részben azért, mert ekkora az iraki hadsereg már kiismerte az iráni harcmodort, és felkészülten várták a támadást. Ebben nagy szerep hárult az iraki légierőre, mely az offenzíva ideje alatt napi 130-150 bevetésben vett részt. A Hajnal mérlege 5000 iráni halott volt, szemben a 2000 fős iraki veszteséggel. A kudarc ellenére Irán kitartott: nem csupán az ellenoffenzíva mellett, de a hadműveletek elnevezésében is: összesen négy Hajnal hadműveletet indítottak 1983-ban, ám ezek mindegyike kudarcba fulladt. Az iraki légierő annak ellenére növelte ezek során a napi bevetését, 200-400-ra, hogy bevethető gépeik száma 300 alá csökkent.

Párhuzamos háború

Az iráni ellentámadások kudarca előrevetítette a hosszan elhúzódó állóháborút. Az iraki-iráni háború ennek megfelelően csak 1988. augusztusában ért véget. A két ország jelentős veszteségeket könyvelhetett el. Iraki részről 250 ezer és félmillió közé teszik a halottak számát, míg az iráni veszteségeket 500 ezer és egymillió között becsülik. Ugyanakkor egyes becslések szerint az áldozatok száma akár a kétmilliót is elérhette. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy Irak nagy

A hat évig tartó véres küzdelem következménye lett – egyebek mellett – az 1991-ben kitört Öbölháború, melyben becslések szerint 20-200 ezer iraki veszett oda, szemben 360 főnyi szövetséges veszteséggel. Persze nem csupán emberéletekben követelt nagy árat az iraki-iráni háború. A két ország gazdasága is jelentősen megsínylette azt. Mind a két fél számára a fő finanszírozást az olajexport jelentette. Irak esetében ez azonban a háború előtti mennyiség egyharadára esett vissza. Ugyanakkor a – legalábbis szavakban szövetséges – Kuvait és Szaúd-Arábia napi 350 ezer hordónyi olajat úgy értékesített, mintha az iraki lett volna. Persze voltak, akik hasznot húztak a konfliktusból. A két félnek mintegy 50 ország szállított fegyvert. Mások mellett Kína, Franciaország, az USA és a Szovjetunió exportált fegyvereket a térségbe. Kína például az iraki hadseregnek több száz T-69-est adott el, de ugyanakkor Iránnak is juttatott mintegy ezret ebből a harci eszközből. Franciaország szintén Iraknak adott el Mirage F.1 típusú repülőgépeket. Az USA és Izrael pedig titokban Iránt támogatta. Ez már csak azért is pikáns, mert hivatalosan az USA ellenséges viszonyban volt Khomeini ajatollah rendszerével.