Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszorúk a hősöknek

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2011. május 31. 8:59

A hősök napja alkalmából az MH 5. Bocskai István Lövészdandár is megemlékezett a harcban elesettekről. A debreceni Hősök Temetőjében rendezett koszorúzási ünnepségen dr. Böröndi Gábor dandártábornok mondott ünnepi beszédet.

1595919360
A dandár parancsnoka emlékeztetett arra, hogy hosszú időn keresztül – a II. világháború utáni évektől egészen 2001-ig – nem volt hivatalos emléknapja azoknak, akik a csatamezőkön, fegyverrel a kézben, szolgálatuk teljesítése közben áldozták életüket hazájukért és szeretteikért, biztosítva a szabadságot, a függetlenséget.

Hozzátette: tragikus aktualitással is bírt a mostani megemlékezés, hiszen a közelmúltban helyezték örök nyugalomra a Bocskai dandár két katonáját, akik szolgálatuk teljesítése közben, Afganisztánban vesztették életüket.

„Most rájuk emlékezünk, s mindazokra, akik az évszázadok alatt a legdrágábbat adták, hogy hazájuk biztonságban legyen. Szívünkben minden nap, minden percben ott van a hősök emléke. Ez az emlék ad erőt, ez szab helyes irányt tetteinknek. Úgy élünk és szolgálunk, hogy méltók legyünk hozzájuk, s igazolhassuk: áldozatuk a legnemesebb intő példa a múlt, a jelen és a jövő nemzedékének. A Bocskai dandár állománya a jövőben is emlékezni fog, és ápolni a hősök emlékét. A Hősök emléke nélkül nem lenne jelenünk sem."

Ezt követően a megjelentek elhelyezték a megemlékezés virágait. Koszorúzott Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, dr. Szekeres Antal jegyző, Debrecen önkormányzatának jegyzője, dr. Böröndi Gábor dandártábornok, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, Nagy Zoltán mérnök alezredes, a Magyar Honvédség Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság 2. Toborzó- és Érdekvédelmi Központ parancsnoka, Hortó Imre tűzoltó százados, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság nevében és Katonka László tűzoltó hadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nevében, valamint Majoros László nyugállományú mérnök ezredes, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének megyei elnöke, Szarka János nyugállományú ezredes és Kiss Csaba nyugállományú százados a Bocskai István Bajtársi Egyesület nevében, illetve Görömbei Lajos nyugállományú ezredes, a Magyar Tartalékosok Szövetségének Hajdú-Bihar megyei elnöke.

Az ünnepséget a Magyar Takarodó zárta.

1595919361

 Fotó: A szerző felvételei