Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eltemették a legidősebb magyar huszárt

Szöveg: D.Á. |  2010. október 14. 14:45

2010. szeptember 21-én, életének 101. évében elhunyt Vitéz Nagy Kálmán nyugalmazott huszárezredes. A legidősebb magyar huszárt a Magyar Honvédség halottjaként helyezték október 13-án végső nyughelyére a Budakeszi Temetőben.

Nagy Kálmán 1909-ben látta meg a napvilágot. A Bocskai István Katonai Főreáliskolán, majd a Ludovika
Akadémián folytatta tanulmányait, majd 1931-ben huszártiszt lett, és végigharcolta a második
világháborút. A rangidős katonatiszt 1944 júniusától 1945 áprilisáig a magyar honvédelmi harcok részese volt, majd amerikai fogságba esett. A hadifogságból 1945 őszén tért haza. 1948-ban újra csatlakozott a honvédséghez, részt vett a Hadtörténeti Levéltár megalapításában.

A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Hadtörténelem tanszékének tanszékvezető-helyettese volt

1595908564
1956. október 1-től egészen letartóztatásáig, 1958. március
18-ig. Utóbbi oka az volt, hogy egyik tiszttársával 1956. november 4-én ő kísérte a Parlamentből az
amerikai nagykövetségre kísérte Mindszenty József hercegprímást, bíborost. 1959-ben a Legfelsőbb Bíróság Katonai
Kollégiuma első fokon 15 évre ítélte, majd másodfokon 8 év letöltendő büntetést szabtak ki rá.

Általános
amnesztiával 1963-ban szabadult. Előbb a Zrínyi Nyomda korrektora volt,
majd 1970-ig a Magyar Film Vállalatnál (MAFILM) szakértői munkát végzett
olyan filmeknél, mint a Kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a
Kárpáthy Zoltán, az Egri csillagok, és a Szegénylegények. A rendszerváltás után a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta,
visszaállították katonabecsületét, amelyet ezredesi előléptetéssel
ismertek el. Egész életútját végigkísérte a huszárság, melynek szellemiségében élt, tanításaival is ébren tartotta e szellemiséget.

Fényképeink Nagy Kálmán 100. születésnapi ünnepségén készültek 2009 decemberében, ahol Fodor Lajos nyugállományú vezérezredes, a honvédelmi tárca jelenlegi közigazgatási államtitkára köszöntötte a legidősebb magyar huszárt a jeles alkalomból, majd Dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója mondott pohárköszöntőt a tiszteletére. „Egyszerű ember vagyok, egy vénülő, öreg huszár. Ahogyan nőnek a vadvirágok a réten, úgy Magyarországon a huszár hagyomány is szépen fejlődik", mondta az ünnepségen Nagy Kálmán, és hozzátette: huszárszellemmel az az ember bír, aki jóságos és bátor szívű, bízik elveiben, válságos helyzetben merész elhatározásokra jut, és nem ismer nehézséget.