Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös Fellépés 2014 – háttér a gyakorlathoz

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. szeptember 3. 18:05

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei őszi kiképzési sorozatot tartanak szeptember 8. és október 17. között. A Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton csaknem 1300 katona vesz részt és 400 technikai eszközt használnak.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság az elmúlt 3 évben megújította, korszerűsítette a felkészítés, kiképzés rendszerét, melynek gyakorlati megvalósítása során az alábbi prioritásokat és feladatokat kell szem előtt tartani:

  • költséghatékony tervezés és megvalósítás;
  • összhaderőnemi–összfegyvernemi szemlélet és gondolkodás, a légierő, a szárazföldi erők és a logisztika hatékony együttműködésének erősítése;
  • az erők összevonása és a képességek együttes alkalmazása a végrehajtás során;
  • fegyvernemi modulok egy időben és egy cél érdekében történő gyakoroltatása az összevont gyakorlati és kiképzési események során;
  • országvédelmi feladatokra való felkészülés;
  • az alegységek, harci kötelékek összekovácsolása,
  • a harctevékenységek és a harccal kapcsolatos tevékenységek valamennyi fajtájának végrehajtására való komplex felkészülés;
  • a NATO és EU részére felajánlott, NATO műveleti alárendeltségű készenléti erők, valamint a nemzetközi biztonság erősítését szolgáló, missziós feladatokra kijelölt erők felkészülése;
  • a missziós tapasztalatok beépítése a hazai felkészítésbe;
  • parancsnokok és törzsek felkészítése.

Az új rendszer keretében a különböző műveleti feladatokra és a készenléti szolgálatokra kijelölt állomány esetében biztosítani kell a szervezetszerű alegységek képességmoduljaiból feladatorientáltan összeállított kötelékek (alkalmi harci kötelék, harccsoportok) együttes, összhaderőnemi, összfegyvernemi kiképzését.

A rendelkezésre álló erőforrások költséghatékony felhasználása érdekében a hazai gyakorlatok és kiképzési rendezvények során törekedni kell azok térbeli és időbeli összehangolására és együttes végrehajtására.

2014. szeptember 8. és október 17. között rendezik meg a Közös Fellépés 2014 gyakorlatot, amely valójában nem egy, hanem több eseményből álló kiképzési és gyakorlatsorozat.

A végrehajtásáért felelős parancsnok: Dr. Böröndi Gábor dandártábornok (MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke).

A gyakorlat igazgatói: Takács Attila ezredes (MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka), valamint
Sándor Tamás ezredes (MH 34. Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka)

Fő végrehajtó katonai szervezetek:

  • MH 5. Bocskai István Lövészdandár;
  • MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj;
  • MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred.

A gyakorlaton továbbá az alábbi szervezetektől vesznek részt katonák:

  • MH Összhaderőnemi Parancsnokság;
  • MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred;
  • MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ;
  • MH 25. Klapka György Lövészdandár és az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj;
  • MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj;
  • MH Bakony Harckiképző Központ;
  • MH Katonai Közlekedési Központ;
  • MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis;
  • MH 86. Szolnok Helikopter Bázis;
  • MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred;
  • MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred;
  • MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ;
  • MH Légi Vezetési és Irányítási Központ;
  • MH 54. Veszprém Radarezred;
  • MH Légijármű Javítóüzem.

További katonai és külső együttműködő szervezetek kijelölt állománya (Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar és alárendelt katonai szervezeteitől valamint a Belügyminisztérium és az Országos Mentőszolgálat illetékes szervezeteitől).

Ezen katonai szervezetek állományának tagjai egyrészt mint megerősítő támogató és modulelemek vesznek részt a gyakorlatokon, másrészt a gyakorló- és lőterek optimális kihasználása érdekében saját kiképzési foglalkozásokat is végrehajtanak. Vannak olyan közreműködő katonai szervezetek, amelyek a saját békehelyőrségeikből látják el feladataikat, de nem települnek ki a gyakorlótérre.

A gyakorlat körzete: MH Központi Gyakorló- és Lőtér: Újmajor – „0 pont" – Bakonykúti – Újdörögd – Várpalota és Veszprém.
A gyakorlat két főbb helyszíne a „0" pont és Újdörögd térsége.

A „Közös Fellépés 2014" gyakorlat során végrehajtandó főbb gyakorlatok és kiképzési események


„Különleges Megoldás 2014" − szeptember 22. és október 17. között. Az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljból megalakított MH Különleges Műveleti Osztag terepen, a valóságot megközelítő körülmények között, nappal és éjszaka, többnapos folyamatos alkalmazással végrehajtott összekovácsolására, valamint hazai és nemzetközi SOFEVAL-ellenőrzésére szervezett komplex harcászati gyakorlat és törzsgyakorlás.

„Bátor Harcos" − szeptember 15. és október 10. között. Komplex harcászati gyakorlat, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. lövészzászlóaljából megalakított Zászlóalj Harccsoport 1. felkészítésére. A foglalkozások célja megalapozni és elmélyíteni a lövészszázadok összekovácsoltságát, felkészíteni az alegységeket szak- és speciális feladataikra: menet végrehajtására és védelmi, támadó, halogató harc megvívására.

„Iron Cat 2014" − szeptember 14. és 19. között. az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred és a szerb folyami flottilla légvédelmi lőgyakorlata.

„Strong Will 2014" − magyar−francia cserekiképzés, mélységi felderítő feladatok végrehajtása éleslövészettel egybekötve, 2014. október 6. és 12. között.

„Bocskai Tüze 2014/2" − szeptember 8−14. között, aknavető és páncéltörő egyéni és kötelék-lőgyakorlatok valamint a közvetlen (vészhelyzeti) légi támogatás (Emergency Close Air Support − CAS/ECAS) igénylésének gyakoroltatására kerül sor.


„Harcos Program, gyalogos haladó tanfolyam 2014/2" 
− szeptember 15. és október 16. között. A program a Magyar Honvédség missziós tapasztalatain alapuló képzés, amelyet 2013. májusában indított el kísérleti jelleggel a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság. A képzés keretében az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj csoportjaiban szolgáló tisztek és altisztek átadják a missziós műveleti területeken szerzett tapasztalataikat a nem lövész végzettségű tiszti és altiszti állomány részére.

„Rejtett Portya 2014" − szeptember 8. és október 5. között. Felderítő szakharcászati gyakorlat, amelynek során a felderítő katonák szakkiképzését hegyes, átszegdelt terepen a felderítő szakharcászat, a katonai tereptan és a túlélés kiképzési ágak tárgyköreit alapul véve valósítják meg.

„Black Horse 2014" − Az MH Műveleti Tanácsadó Csoport 4. váltásának az afganisztáni hadszíntérre történő felkészülése, valamint zárógyakorlata október 10-én.

„V4 EU Harccsoport" − Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalja által biztosított műszaki modulban részt vevő erők összekovácsolása.

„ROLE-2" – Műveleti képesség, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár századszintű szakorvosi egészségügyi ellátóhelyének megnevezése.

„Levegő-föld éleslövészet" − Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kijelölt állománya levegő-föld éleslövészetet és közvetlen légi támogatási feladatokat hajt végre JAS−39 Gripen repülőgép bevonásával. Feladatuk a szárazföldi csapatok támogatása harchelyzetben, illetve az együttműködés gyakorlása az Előretolt Repülésirányító Csoporttal (ERICS), valamint szimulált és valós fegyverzettel végrehajtott földi célok támadásának gyakorlása.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kijelölt állománya közreműködik a Közös Fellépés 2014 gyakorlat mozzanataiban, kiképzési eseményeiben, az alábbiakban:

  • légi összekötő tiszti feladatok az MH Zászlóalj Harccsoport és különleges műveleti alegység részére (hajózó és ERICS);
  • deszant szállítása, kirakása és kiemelése Mi−8/17 szállítóhelikopterrel;
  • ejtőernyősdeszant dobása Mi−8/17 szállítóhelikopterből;
  • különleges műveleti csoport kirakása és kiemelése helikopterrel;
  • ajtólövész (Door Gunner) éleslövészeti kiképzés végrehajtása Mi−8/17 helikopterből;
  • ECAS biztosítása (Emergency Close Air Support − vészhelyzeti közvetlen légi támogatás) repülések irányítása és a szárazföld számára történő oktatása az ERICS által;
  • éjszakai helikopter-leszállóhely kialakítása és fénytechnikai biztosítása.

 A katonai erők kitelepülése 2014. szeptember 2-án kezdődött, több ütemben, vasúton és közúton. Nagyobb csapatmozgások szeptember 2−9. között várhatóak, illetve a visszatelepülés időszakában október 17-ig. A lakosság tájékoztatása érdekében a HM Sajtóosztály közleményekben tudatja a civil lakossággal a katonai konvojok útvonalát és célját.

A közlemények szövege és a gyakorlattal kapcsolatos információk megjelennek a www.honvedelem.hu/kozosfellepes oldalon és a Magyar Honvédség Facebook-oldalán is 
A gyakorlat ideje alatt a honvédség mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakosságot a lehető legnagyobb mértékben mentesítse a zavaró hatásoktól. Az éleslövészetek, valamint a csapatmozgások során azonban a gyakorló- és lőtér környékén várhatóak rövidebb ideig tartó közúti korlátozások, valamint nagyobb zaj- és hanghatások, ami miatt kérjük a lakosság türelmét, megértését és támogatását!

A lőtér környéki városok és községek lakosságát az MH Civil Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ mobil csoportjai tájékoztatták. A továbbiakban a tájékoztatás folyamatos, valamint napi 24 órában fogadják a lakossági hívásokat és bejelentéseket. Telefonszám: +36-30-241-9433.

A sajtó részéről felmerülő esetleges kérdésekkel kérjük, forduljon a HM Miniszteri Kabinet Sajtóosztályhoz, a +36-30-999-2118 telefonszámon vagy e-mailben: [email protected] címen.

A gyakorlat ideje alatti sajtókérések helyszíni teljesítését a katonai szervezetek kommunikációs tisztjei segítik az MH Összhaderőnemi Parancsnokság koordinálásával. Kijelölt felelős: Tabiné Darabos Anna őrnagy. Elérhetősége: +36-30-660-9008.

1595978139