Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kristálytiszta vízben

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Schöff Gergely |  2024. június 7. 7:00

A felderítő búvárok számára alapvető fontosságú a rendszeres gyakorlatozás, lehetőleg különleges adottságú helyszínen. Hazánkban az egyik ilyen a kőbányai pincerendszer, ahol egy órán át 17-18 méteres mélységben átlagosan 11-13 Celsius-fokos vízben merültek a debreceni katonák június 5-én.

A szinten tartó gyakorlaton az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred Mélységi Felderítő Század kijelölt állománya az egymás közti megfelelő távolságot tartva lassú haladási tempóban indult útnak egy nagyjából 200 méter hosszú folyosón, ahonnan a Park kút ikonikus csigalépcsős termébe érkezett. A katonák innen úsztak vissza a merülőkör kiindulópontjához, fokozatosan emelkedtek fölfelé egyre sekélyebb állásba. „Többnyire zárt térben jártunk, bár egy nyílt vízinek számító terembe is beúsztunk, ahol levegőréteg van a vízfelület és a mennyezet között, tehát az egyenes felemelkedés biztosított. A mi csapatunk 17,5 méteres maximális mélységet ért el. Kristálytiszta, szinte ivásra alkalmas vízben gyakoroltunk. Ez még a tatai fényesforrásoknál szerzett élményemnél is emlékezetesebb marad, pedig ott igazi geológiai csodának lehettem szemtanúja” - mondta Kovács Bence törzsőrmester, a század csoportparancsnoka.

20240605_Kobanyai_pincerendszer_buvarmerules_SG_014

A felderítő búvárok elégedetten hagyták el a pincetavat, mert közelgő barlangibúvár-vizsgáik (Cave 1-2) előtt hasznos tapasztalat volt a víz alatt megtett kör. Az oklevél megszerzésével szűkebb helyen is merülhetnek majd, amire a század egyes tagjai gyerekkoruk óta készülnek már. „Mindig is ezzel szerettem volna foglalkozni, így jó szívvel ajánlom minden elhivatott és áldozatkész fiatalnak a felderítő búvár hivatást. A nyilvánvaló fizikai követelmények, például a 60 kilogrammos felszerelés szállításához szükséges képesség mellett elméleti háttér, egyebek közt kémiai és egészségügyi ismeretek is szükségesek ezen a pályán. Katonai búvárnak lenni az egyik legnehezebb szolgálati forma, ugyanakkor egy-egy merülés hatalmas élményt jelent, rengeteg természeti csodát láthat az ember közelről” – fogalmazott Szabó Imre főhadnagy, a mélységi felderítők századparancsnoka.

20240605_Kobanyai_pincerendszer_buvarmerules_SG_021

A kőbányai gyakorlat egyben a nyári Ferenc József Expedíció felkészülésének fontos állomása is volt. „Az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajóit kutatjuk immár húsz éve. A Szent István csatahajóval kezdtük, pár hét múlva pedig a horvát-montenegrói határra utazunk, hogy az Adriai-tengeren elsüllyedt Ferenc József hadihajót dokumentáljuk. A negyvenméteres merülésen nyolc debreceni felderítő búvár vesz részt. Gyerekkoromban nem lehetett erről az időszakról beszélni, pedig minden cirkálónak saját története van. Ezeket szeretnénk feltárni a honvédség segítségével” – mondta Czakó Ádám merülésvezető, a Karsztvíz Sportegyesület tagja.

Kapcsolódó cikkek
2024.06.04.felderitok vizijartassag szolnok.rt_index

Toronymagasan és medencemélyen

2024. június 5. 14:00