Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

39 halottja van az isztambuli terrortámadásnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 1. 11:48

Harminckilencre emelkedett a szilveszter este egy isztambuli mulató ellen elkövetett támadás halálos áldozatainak száma. Huszonegy áldozatot sikerült azonosítani, köztük 16 külföldi van – közölte Süleyman Soylu belügyminiszter január 1-én, vasárnap reggel.

A rendőrség továbbra is kutat a terrorista elkövető után – mondta a miniszter, aki reményét fejezte ki, hogy rövidesen sikerül kézre keríteni az elkövetőt.

A miniszter elmondta, hogy 69 sebesültet ápolnak kórházban, négy ember állapota súlyos.

A támadás célpontja a helyiek és külföldiek által egyaránt kedvelt szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van.

A télapónak álcázott merénylő negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva az épületbe sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben – jelentette az NTV televíziós csatorna.

Az NTV-nek egy szemtanú azt nyilatkozta, hogy a lövöldözés 10-15 percig tartott és az elkövető körülbelül 50-60 lövést adott le.

Vasip Sahin isztambuli kormányzó azt mondta, hogy a támadó „messzehordó" fegyvert használt, amellyel „brutálisan és vadul" tüzet nyitott az emberekre. Feltehetően gépkarabélyra utalhatott.

Több tucatnyi mentő és rendőrautó sietett az Ortakoy negyedben lévő szórakozóhelyhez.

A Hawaiin pihenő Barack Obama amerikai elnök részvétét fejezte ki a merénylet miatt, és felszólította munkatársait, nyújtsanak segítséget a török hatóságoknak – közölte a Fehér Ház.

Sahin és Soylu egyetlen merénylőről tett említést, de más jelentések – így a közösségi médiában megjelent hírek – szerint több támadó volt, legalább az egyikük télapójelmezt viselt, amit a meneküléskor eldobott. A Hürriyet című török napilap szerint több támadó volt és arabul kiáltoztak.

„Nem láttam, ki lövöldözött, de hallottam a puskalövéseket, és láttam menekülni az embereket. A rendőrség gyorsan megjelent" – írta Twitter-oldalán Sefa Boydas török labdarúgó.

Mehmet Kocarslan, a klub tulajdonosa elmondta, hogy az elmúlt tíz napban megszigorították a biztonsági intézkedéseket, miután az amerikai felderítő szolgálatok egy lehetséges támadás veszélyére figyelmeztettek.

Törökország legnépesebb városában 2016-ban számos merényletet követtek el, a legutóbbit december 10-én, amikor kurd fegyveresek két pokolgépet robbantottak fel egy labdarúgó-stadion előtt. Akkor 44 ember halt meg és több mint 150-en sebesültek meg. Júniusban több mint negyvenen haltak meg és több százan sebesültek meg az Iszlám Állam terrorszervezet három fegyverese által a isztambuli Atatürk repülőtéren lőfegyverrel és pokolgéppel elkövetett támadásban.