Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadsereg is részt vett az Acapulcóban rekedt turisták kimenekítésében

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. szeptember 19. 10:50

Katonai repülőgépek is részt vettek a trópusi vihar sújtotta mexikói Acapulcóban rekedt több ezer turista hazaszállításában.

A belügyminisztérium legutóbbi közlése szerint 57-re emelkedett a Mexikó keleti és nyugati partvidékén közel egy időben végigsöpört Manuel vihar és Ingrid hurrikán halálos áldozatainak száma.

Helyi meteorológusok szerint trópusi viharok vagy hurrikánok ilyen „kétoldali" támadására 1958 óta nem volt példa.

A Manuel trópusi vihar következtében Acapulco nemzetközi repülőterét elárasztotta a víz, így mintegy 40 ezer turista a városban rekedt. Gerardo Ruíz Esparza közlekedési miniszter közölte: helyi idő szerint kedd estig a hadsereg – helyi légitársaságok bevonásával – mintegy 2750 nyaralót szállított Mexikóvárosba légihídon át.

Szövetségi tisztségviselők szerint még legalább két napra van szükség ahhoz, hogy meg tudják nyitni az Acapulcóba vezető, földcsuszamlások miatt lezárt főútvonalat, és biztosítani tudják a közel 700 ezer lelkes üdülőváros élelemmel való ellátását. A gyógyszereket és a legszükségesebb élelmiszereket helikopterrel szállítják a településre.

Mexikóban hétfőn ünnepelték az ország függetlenné válásának évfordulóját, és a hosszú hétvégét sokan nyaralásra használták fel. A térségen végigsöpört trópusi vihar elsősorban Acapulco peremkerületeit, illetve a város Punta Diamante nevű idegenforgalmi övezetét érintette. A hatóságok tájékoztatása szerint Guerrero szövetségi állam egészében harmincan haltak meg.

Az ország keleti partvidékén, a Mexikói-öböl partján található Veracruz szövetségi államban, valamint Hidalgo, Puebla, Oaxaca, Morelos és Coahuila államokban az Ingrid hurrikán pusztítása nyomán vesztették többen életüket.

Az egész országban körülbelül 39 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Guerrero és Tamaulipas államokban a rendkívüli helyzet miatt szünetel a tanítás.