Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Hamász nem hosszabbítja meg a tűzszünetet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 8. 17:35

A Hamász nem hosszabbítja meg a tűzszünetet, mert Izrael nem teljesíti a követeléseit. Ezt augusztus 8-án, pénteken Kairóban jelentette be a Gázai övezetet irányító radikális palesztin szervezet képviselője.

A gázai konfliktusban szemben álló felek között három nappal ezelőtt életbe lépett fegyvernyugvás közép-európai idő szerint reggel 7 órakor járt le.

A Hamász két vezetője mellett az Iszlám Dzsihád Kairóban tartózkodó egyik vezetője is közölte, hogy szervezete a fegyvernyugvás meghosszabbítása ellen döntött, de néhány perccel az időpont lejárta előtt még teljes volt a bizonytalanság a kérdésben, mert az izraeli Háárec című újság értesülése szerint mégis sikerült megállapodni Kairóban a tűzszünet háromnapos meghosszabbításában, csak még nem jelent meg az erről szóló közlemény.

Palesztin források szerint Kairóban körülbelül hat órán át tartott csütörtök estétől péntek hajnalig a megbeszélés a palesztin küldöttség és az Izraellel közvetítő egyiptomi hírszerzés vezetője között. Az izraeli delegáció elhagyta az egyiptomi fővárost, miután nem sikerült áttörést elérnie a tárgyalásokon.

Az izraeli hadsereg közben bejelentette: három órával a tűzszünet hivatalos vége előtt két rakétát lőttek ki a déli országrészre a palesztin enklávéból. A „terroristák" megsértették a tűzszünetet – közölte a hadsereg egy Twitter-üzenetben.

A Hamász cáfolta és hazugságnak nevezte, hogy hajnalban két rakétát lőtt volna az övezettel szomszédos Eskol irányába.

Az izraeli hadsereg arra készül, hogy a Hamász rakéták sorozatával próbálja majd bemutatni, hogy továbbra is ütőképes és elég rakétája van a harc újrakezdéséhez. „Fontos, hogy a következő órákban éberek legyünk", mondta Gili Senháv, az izraeli hadsereg tisztje a közszolgálati rádióban és arra kérte a lakosságot, hogy továbbra is tartsák be az elmúlt hónap polgári védelmi szabályait.

A rádió szerint a légierő egy új, Hamász elleni célpontokból álló lista alapján erős bombázásokkal fog válaszolni a gázai rakétatámadások felújítására. Az Erős Szikla hadművelet csúcspontján behívott 82 ezer tartalékosból mintegy negyvenezer katonát még nem szereltek le.