Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eredményes futás a JAWTEX 2014 gyakorlaton

Szöveg: honvedelem.hu / mh59.hu |  2014. augusztus 8. 18:39

A nemzetközi gyakorlatok zsúfolt menetrendje, valamint a feladatok sokasága mellett az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományának idén arra is lehetősége nyílt, hogy egy külföldi versenyen megmérettesse magát.

http://www.mh59.hu/rovatok/hu/hirek/eredmenyes_futas_a_jawtex_gyakorlaton/
1595976909

A Németországban megrendezett JAWTEX 2014 gyakorlat helyszínétől nem messze, Itzehoe városában az idén 15. alkalommal tartották meg az Itzehoer Störlauf elnevezésű futóversenyt. A bázis csapatára minden szempontból rámosolygott a szerencse: a szervezők az előnevezés határideje után is segítőkészen regisztrálták a bázis versenyzőit, repülőgépeinken nem kellett hétvégi munkálatokat végrehajtani, továbbá az addig meglehetősen szeles, esős idő ellenére aznap napfényben fürdött a verseny helyszíne. Így minden jól alakult ahhoz, hogy a gyakorlat félidejében egy csapat összeálljon és részt vehessen a rendezvényen.

A bázis állományát a verseny két kategóriájában hat versenyző képviselte. A félmaratoni számban összesítésben az 542 versenyző közül Fekete Tamás alezredes a 230., Tősér Péter százados a 60., Illés Krisztián százados a 317., Jekkel László főtörzsőrmester a 92., Radnai Roland százados a 64. helyezést érte el. A 10 kilométeres távon, élete első futóversenyén Veréb Zoltán főtörzsőrmester a 498. helyen ért be a 675 résztvevő közül.

1595976909

Kép és szöveg: Radnai Roland százados