A heves esőzések holttestek tucatjait mosták ki Bosznia-Hercegovinában
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. július 5. 18:39Huszonnégy ember maradványait mosták felszínre a heves májusi esőzések Bosznia-Hercegovina északi részén, a feltételezések szerint az áldozatok muzulmánok voltak, akik az 1992-1995-ös boszniai háborúban vesztették életüket – közölték július 4-én, pénteken hivatalos források.
A holttesteket annak idején több kisebb tömegsírba temették a Bosna folyó mentén fekvő Maglaj és Doboj települések között.
Az áradások a térségben mintegy három méter mélyen mosták ki a földet, így váltak láthatóvá a tömegsírok.
„Az áldozatok többségének kezét a hátuk mögött összekötözték, közülük sokakat tarkón lőttek" – mondta Cengic.
Hivatalos források szerint talán azoknak a muzulmánoknak a holttesteit találhatták meg, akiket a boszniai szerb erők Jablanicában gyilkoltak meg 1992 júniusában. Az áldozatok kilétének felderítésére DNS-teszteket fognak végezni.
A boszniai háborúban több mint 100 ezer ember vesztette életét, közülük mintegy 9 ezret máig eltűntként tartanak nyilván.