A lázadók egyik parancsnoka szerint Oroszországból érkezhetett a Buk rakéta
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. július 24. 14:42Oroszországból érkezhetett eredetileg az a Buk légvédelmi rakéta, amellyel feltételezés szerint a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállítót lelőtték – közölte július 23-án, szerda este az oroszbarát szeparatisták egyik parancsnoka a Reuters brit hírügynökség jelentése szerint.
Olekszandr Hodakovszkij, a szakadár „donyecki népköztársaság" biztonsági szolgálatának főnöke szerint nem kizárt, hogy a szóban forgó rakétarendszert már vissza is küldték, hogy eltüntessék a bizonyítékokat.
Kijelentette: „Tudtam arról, hogy a rakéta Luhanszkból érkezett. Közölték velem, hogy hoznak a városból egy Buk rakétát, amelyre a luhanszki népköztársaság zászlaját tűzték ki".
A kelet-ukrajnai Luhanszk megye Donyeck mellett a szeparatisták másik fellegvárának számít.
A biztonsági főnök ugyanakkor Kijevet hibáztatta az utasszállító katasztrófájának „kiprovokálásáért". Azt állította, hogy az ukrán kormányerők múlt csütörtökön szándékosan légicsapásokat mértek arra a környékre, amelyről pontosan tudták, hogy ott légvédelmi rakétákat szereltek fel.
Hodakovszkij kifejtette: „Éppen akkor indítottak légitámadást (az ukrán erők), amikor a polgári repülőgép elhaladt a fejünk felett. Még ha volt is Buk rakéta, és még ha használták is, Ukrajna mindent megtett azért, hogy lelőjék azt az utasszállítót".
Andrej Purgin, a szakadár „donyecki népköztársaság" első miniszterelnök-helyettese szerdán az Interfax orosz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a repülőgép roncsain lévő nyomok arra utalnak, hogy a Malaysia Airlines járatát egy Buk légvédelmi rakétával lőtték le. A szeparatista vezető azzal kapcsolatban nem foglalt állást, melyik fél tehető felelőssé a szerencsétlenül járt utasszállító lelövéséért.
Az ukrán kormány korábban azt állította: Kijevnek bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter irányítja közvetlenül a kelet-ukrajnai szakadárok ellátását fegyverekkel, s egyben ő irányítja a különböző szakadár fegyveres alakulatok tevékenységét is.