Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A magyar Gripen-pilóták „csapást mértek” Svédországra

Szöveg: Gróf Gergely őrnagy |  2013. március 13. 16:57

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótái idén is Svédországba utaztak egy hétre, hogy március 3−8 között − a Gripen-szerződés által biztosított − taktikai szimulátorképzésüket teljesítsék. A képzést minden évben a Svéd Fegyveres Erők Védelmi Kutatóintézetében (FOI − Totalförsvarets Forskningsinstitut), Stockholm külvárosában, Kistában tartják.

1595950826

A hosszú távú szerződés alapján 23 magyar katona részére biztosított a szimulátorképzés. S mivel a légi harc gyakorlása elképzelhetetlen az irányítás nélkül, az idei kiképzésre a 18 kecskeméti repülőgép-vezetőhöz csatlakozott négy vadászirányító az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, illetve egy előretolt repülésirányító − azaz JTAC − az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományából. 

A szimulátorközpontban egyszerre nyolc „repülőgép" tud taktikai műveletet végrehajtani egymással együttműködve. A repülők irányítását két különálló helyiségből végezhetik a vadászirányítók.

Az egyhetes szimulátoros képzésre már hetekkel korábban megkezdődött a felkészülés, mind a feladatokat tervező csoport, mind pedig a végrehajtó állomány részéről. Az elképzelt repülési helyzeteket a kecskeméti repülőbázis gyakorlattervező részlege előre elkészítette és a helyszínen, a  repülés előtt töltötte be a számítógépes rendszerbe.

Magyarország a NATO-szerepvállalása alapján elsősorban légvédelmi feladatokra törekszik, de a Gripen adottságai révén levegő-föld feladatokat is végre tud hajtani. Ezek alapján 4-4 elleni, látóhatáron túli légi harc szerepelt a feladatok között, ahol négy gép a „jó fiút", ugyancsak négy Gripen pedig a „rossz fiút" szimulálta. Ahogy teltek a napok, a feladatok egyre nehezedtek: egyszer a számítógép által generált AWACS-et kellett védelmezni, majd egy csapásmérő köteléket kellett megvédeni az ellenséges erők gépeitől, és még hosszan lehetne a sort folytatni…

1595950827

A szimulátorközpontban a repülési feladatok során egy óriási kivetítőn valós időben követhető a légi harc pillanatnyi helyzete, és közben hallgatható a rádiózás is. Minden feladatot rögzítenek, így azok a repülés után kielemezhetők, visszajátszhatók, sőt 3D-ben is megtekinthetők. 

A szimulátoros képzés legnagyobb előnye a költséghatékonyság. Az egyhetes tréning alatt több mint kétszáz felszállás történik, ami a valóságban hatalmas kiadással járna.

A központ igazán hatékony kiképzőhelye a Gripent használó nemzeteknek, rendszeresen megfordulnak itt a cseh és a svéd légierő pilótái is.

1595950828

Fotó: Zord Gábor (2012-es képek)