Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A második világháború óta nem volt ennyi menekült a világban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 21. 17:03

Tavaly 65,3 millióra nőtt a világon a menekültek száma. Ebből a szempontból a 2015-ös év a legsúlyosabb volt az emberiség történetében a második világháború óta; a válságnak nagyrészt a szíriai és az afganisztáni konfliktus az oka.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb jelentéséből az is kiderül, hogy már 2014 is rosszabb volt a korábbi éveknél: akkor 60 millió ember menekült el otthonából külföldre vagy más, biztonságosabb helyre hazáján belül, de tavaly – miközben Európát hatalmas migránsválság sújtotta – ez a szám csaknem 10 százalékkal nőtt – áll a szervezet Globális Trendek című jelentésében.

A genfi központú szakosított ENSZ-szervezet felszólította az európai és más kontinensek vezetőit, hogy tegyenek többet a háborúk megfékezése érdekében, ami által csökkenhet a menekülthullám is.