Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alakias érettségi

Szöveg: Galambos Sándor |  2016. június 21. 15:57

Tizenkét diák érettségizett idén katonai alapismeretekből a kecskeméti Gáspár András Szakközépiskolában −közülük ketten emelt szintű vizsgát tettek. A követelményeket valamennyien eredményesen teljesítették.

1596015610

Elnök asszony! Kérek engedélyt az ezredes úrnak jelenteni! − már a vizsgabizottság elé lépés is az értékelés egyik szempontja volt a katonai alapismeretek tantárgy gyakorlati érettségi vizsgáján a Gáspár-szakközépiskolában. A vizsgáztató tanár Szabó János nyugállományú ezredes volt, a diákok három tételt húztak: katonai tereptan-, egészségügyi és alaki ismeretekből kellett bizonyítaniuk a tudásukat.

1596015611

Az iskolában a 2007/2008-as tanévtől oktatják – külön osztályokban − választható érettségi tárgyként a katonai alapismereteket. A fiatalok honvédelmi ismereteinek bővítése és a katonai pálya népszerűsítése érdekében pedig az iskola együttműködési szerződést kötött Kecskemét önkormányzatával, illetve az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázissal. A képzést a tantestület részéről Madariné Ádám Györgyi, az intézményegység vezetőhelyettese koordinálja, az előadásokat pedig Szabó János nyugállományú ezredes, Durgó Tamás, Gáldonyi Sándor századosok és Lassú Gábor tanár tartják. A közös munkát a bázis részéről Minkó Ottó alezredes, kiképzési főnök segíti.

1596015611

Az intézményben jelenleg négy évfolyamon, összesen nyolc osztályban tanítják a katonai alapismereteket.

Az iskola diákjai évek óta kiválóan szerepelnek a Honvédelmi Minisztérium által meghirdetett különböző bajnokságokon és a megyei lövészversenyeken, a végzősök közül egyre többen választják a katonai pályát. A továbbtanulni szándékozók közt népszerű a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara és az MH Altiszti Akadémia, sokan pedig a szerződéses katonai szolgálatot választják.

1596015611

Fotó: a szerző felvételei