Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nankingi mészárlás áldozataira emlékeztek Kínában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 14. 11:02

Több százezer halálos áldozatra emlékeztek a japán katonák által elkövetett nankingi mészárlás 75. évfordulóján december 13-án, csütörtökön Kínában.

A II. világháború előtt 1937-ben, Nanking elfoglalásakor több mint 300 ezer kínait, köztük csecsemőket és öregeket gyilkoltak le a japán megszállók – emlékeztet a nankingi évfordulós eseményről beszámoló kínai média. Idézi a város párttitkárának beszédét, amelyben Jang Vej-cö a „modern emberi civilizáció legsötétebb korszakának" nevezte a mészárlást.

Csiangszu tartomány székhelyén helyi idő szerint 10 órakor szólaltak meg a szirénák, majd kilencezren, köztük az Egyesült Államokból, Kanadából, Dél-Koreából, Japánból és Európa több országából érkezettek végigvonultak a hatalmas emlékcsarnokon. Az esemény zárásaként egy többnyire idősebbekből álló japán kórus énekelt.

Korábban 200 nankingi és Japánból érkezett buddhista szerzetes imádkozott annál a falnál, amelyre az áldozatok nevét vésték fel.

1595946344

Nankingban 1937 december közepétől 1938 februárjáig heteken át folyt a rombolás, a gyújtogatás és az öldöklés. A japán katonák fegyvertelen kínai katonák és polgárok, nők és gyerekek tömegével végeztek kegyetlen módon.

Kínában széles körben ismert, hogy a megszállók a kivégzéseket egymással vetélkedve hajtották végre, kínaiak ezreit fejezték le, szúrták le bajonettel. Voltak, akiket élve temettek el, kibeleztek, másokat benzinnel lelocsoltak és felgyújtottak. Nők tízezreit erőszakolták meg a nyílt utcán.

Kínai hivatalos adatok szerint az 1213 túlélőből ma 200-an élnek, a legfiatalabb közülük 75 éves.

A két szomszédos ország viszonyára, a két nép kapcsolatára a mai napig hatással vannak az élő és átörökített emlékek. A különböző természetű kétoldalú konfliktusok kezelésekor a kínai átlagemberek és politikusok érzékenysége mögött rendszerint ezek húzódnak meg.

Kínában ez volt az első évfordulós megemlékezés azóta, hogy Tokió és Peking között elmérgesedett a viszony a kelet-kínai tengeri területi vita miatt. Kína csütörtökön – első ízben – felderítő repülőgépet küldött a térségbe, ahol jelenleg legalább négy hajója tartózkodik.

A gép 10 óra körül berepült a Tiaojü-, japánul Szenkaku-szigetek légterébe, mire Japán nyolc F-15-ös vadászgépet küldött a helyszínre. Tokió tiltakozott a történtek miatt, Peking pedig „normálisnak" nevezte az akciót, és Japánt a „területsértések" beszüntetésére szólította fel.