Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományok és újítások

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. december 14. 10:16

A hagyományok és az újítások jegyében zajlott le az idei adventet köszöntő, bensőséges hangulatú helyőrségi gálaest december 13-án Budapesten, a Honvéd Kulturális Központ színháztermében, illetve a Stefánia Palotában.

1595946342

A fővárosban települő katonai szervezetek ünnepségét ezúttal a 20. születésnapját ünneplő Honvéd Bolyai János Sportegyesület Tiszti Vívóklub jubileumi rendezvényeit záró gálaestélyével kapcsolták össze a rendezők, jelesül a Honvédelmi Minisztérium Protokoll, Rekreációs és Kulturális Főigazgatósága, illetve az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár.

Miután a vívógála fővédnökének Kun Szabó István helyőrségparancsnokot kérték fel, a dandártábornok e kettős minőségében köszöntötte meleg szavakkal az ünneplőket. Felelevenítette a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola keretein belül amatőrökből szerveződött tiszti vívóklub nemzetközi sikerekben is bővelkedő két évtizedét, kiemelve azt, hogy „a kard sosem volt idegen katonáink, honvédeink kezében, csak míg hajdan az életükért küzdöttek, az utódok sporthelyezésekért versengenek".

A jubileum alkalmával megemlékeztek a névadóról, a 210 éve született székely hadmérnök és matematikus zseni Bolyai Jánosról is – idézte fel a jeles napot a helyőrségparancsnok, majd különdíjat adott át Horváth Zoltánnak, akit a szakmai bírálóbizottság a legtechnikásabb tudású vívónak ítélt meg a gálanapon

A másik szép elismerés Szabó Imre őrnagyot, a Magyar Honvédség Központi Zenekarának karmesterhelyettesét illette meg az együttes, valamint a magyar katonazenekarok sikereinek érdekében tett erőfeszítéseiért.

1595946343

Szabó Imrét ezreddobosnak választották meg, amit a Kun Szabó István által adományozott díszszalag is kifejez. „Az ezreddobosi poszt hajdanán is rendkívül felelősségteljes beosztás volt, a második legfontosabb embernek számított – mondta a helyőrségparancsnok, hozzáfűzve: ezt a hagyományt is újjáélesztette a helyőrségi dandár, amely ez évben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját".

Nemcsak erre emlékeztetett Kun Szabó István, hanem azt is kiemelte: támogatói hozzájárulással sikerült egy másik hagyományt is élővé varázsolni, így ismét tradicionális történelmi egyenruhában léphet közönség elé a központi zenekar, méltó keretet adva ezzel nemzeti, katonai hagyományainknak.

Ezt követően a dandártábornok békés, pihentető, családjaik, szeretteik körében eltöltendő ünnepeket kívánt mindenkinek, mondván végszóként: „Állítsunk most egy képzeletbeli karácsonyfát, amely alá a központi zenekar helyezi el ünnepi csomagját!"

E csomagot vastapssal „vette át" a közönség, hiszen a Csizmadia Zsolt ezredes, főkarmester és Kovács Tibor alezredes, karmester vezényelte kitűnő együttes a Pesti Szabolcs törzsőrmester által klasszikus zenés játékok, korszerű operettek legismertebb musicalszámaiból, illetve filmjeleneteiből szerkesztett, új megközelítésű Musical és film című összeállítást adta elő ezen az adventi estén.

1595946343

Fotó: Tóth László