Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO-főtitkár aggódik egy török-kínai rakétavédelmi ügylet miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 9. 8:44

A NATO főtitkára október 7-én, hétfőn aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Törökország egy kínai hadiipari vállalatot bízott meg nagy hatótávolságú rakétaelhárító rendszere kiépítésével. Anders Fogh Rasmussen arra számított, hogy Ankara olyan rendszert választ majd, amely kompatibilis a NATO rendszereivel.

Az nemzeti hatáskörbe tartozik, hogy a tagállamok milyen típusú rakétaelhárító rendszert választanak – jelentette ki a katonai szövetség főtitkára, azonban azt hozzátette, hogy „ami fontos számunkra, az az, hogy a tagállamok által rendelt felszereléseknek kompatibilisnek kell lenniük a NATO Integrált Légvédelmi Rendszerével".

„Arra számítok, hogy Törökország eleget fog tenni a kívánalomnak, természetesen azt várom el, hogy minden szövetséges megfeleljen ennek a követelménynek, ez ugyanis együtt jár a NATO-tagsággal" – mondta Rasmussen egy koppenhágai konferencián.

A NATO diplomatái szerint a kínai rakétaelhárító rendszer veszélybe sodorná a szövetség egyik alapelvét, a tagállamok közötti együttműködési képességet.

A védelmi szövetség bizonyos tisztségviselői pedig azon aggodalmaiknak adtak hangot, amelyek szerint kiberbiztonsági aggályokat vetne fel, ha a NATO rendszerébe integrálnák a kínai vállalat felszerelését.

Néhány nappal ezelőtt a török védelmi minisztérium közölte: nagyon valószínű, hogy elfogadja a kínai CPMIEC (China Precision Machinery Import-Export Corp.) hadiipari vállalat 3,4 milliárd dolláros (741,2 milliárd forint) ajánlatát, még ha a döntés egyelőre nem is végleges.

A washingtoni külügyminisztérium korábban „súlyos aggodalmait" tolmácsolta amiatt, hogy Ankara egy amerikai szankciókkal sújtott céggel tárgyal egy olyan rakétavédelmi rendszer kiépítéséről, amely nem kompatibilis a NATO rendszereivel.

Az Egyesült Államok azért tette tiltólistára a kínai vállalatot, mert az a vádak szerint Észak-Koreával, Szíriával és Iránnal „illegális kereskedést" folytatott.

A tenderen a kínai gyártó az FD-2000-es légelhárító rendszerrel pályázott. Ennek az amerikai Patriot, az orosz Sz-400 és az olasz-francia Eurosam Samp-T rendszerek voltak a riválisai.

Bár Törökország tartja fenn a NATO második legnagyobb hadseregét az Egyesült Államok után, nem rendelkezik saját nagy hatótávolságú rakétaelhárító rendszerrel, ezért Ankara kérésére a NATO tavaly amerikai Patriot rakétavédelmi ütegeket telepített a török-szíriai határ közelébe.

Címkékhadiipar