Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Pentagon felfüggesztette valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. december 13. 14:28

Felfüggesztették valamennyi szaúd-arábiai pilóta gyakorlati továbbképzését az Egyesült Államokban – jelentette be december 10-én, kedden este az amerikai védelmi minisztérium.

A Pentagon vezetői annak hatására hozták meg a döntést, hogy a floridai Pensacola haditengerészeti támaszpontján a továbbképzési programban részt vevő egyik fiatal szaúdi pilóta – a Szaúdi Királyi Légierő tagja – pénteken egy legálisan vásárolt lőfegyverrel lelőtt három embert és többeket súlyosan megsebesített, mielőtt a biztonságiak agyonlőtték.

Mark Esper amerikai védelmi miniszter már vasárnap bejelentette, hogy utasította a hadsereg vezetőit a katonai támaszpontok biztonsági intézkedéseinek megszigorítására és az Egyesült Államokba továbbképzésre érkező külföldi katonák korábbiaknál alaposabb megvizsgálására.

A kedden bejelentett intézkedés mintegy 900 szaúdi katonát érint. Az oktatási intézményekben folyó kurzusokon, köztük a nyelvórákon, változatlanul részt vehetnek, de a gyakorlati kiképzésben nem, függetlenül attól, hogy melyik haderőnemhez tartoznak.

Közben a Pentagon megkezdte az amerikai katonai továbbképzéseken résztvevő, valamennyi külföldi katona ellenőrzését. A Pentagonból származó – és az amerikai sajtóban közölt – adatok szerint mintegy 5200 külföldi növendéknek kell átesnie az újabb szigorú biztonsági ellenőrzésen.

Mark Esper kedden telefonon egyeztetett az intézkedésről szaúdi partnerével, Káled bin Szalmán védelmi miniszterrel.

Míg a gyakorlati kiképzés felfüggesztésére vonatkozó intézkedés azonnali hatállyal életbe lépett, a támaszpontok biztonsági megerősítésére vonatkozó szabályok és lépések kidolgozására és a külföldi hallgatók szigorúbb ellenőrzésére az amerikai támaszpontok vezetői tíz napot kaptak a minisztériumtól.

A pensacolai támaszponton már a péntek esti támadás után azonnal felfüggesztették a pilóták gyakorlati kiképzését, és hétfőn csakis a nem szaúdi állampolgároknak tartottak gyakorlatokat.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrorcselekményként vizsgálja a lövöldözést. A nyomozásba bekapcsolódtak a szaúdiak is.