Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A síita milíciák listázzák, majd kivégzik a szunnita felkelőket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 2. 10:21

Iraki síita milíciák listákat állítottak össze feltételezett szunnita szélsőségesekről, akiket a listák alapján elfognak, majd nyilvánosan felakasztanak – számoltak be július 31-én, csütörtökön iraki biztonsági erők.

A síita milíciák – például az Iránban kiképzett Aszaib al-Hak nevű csoport – a Núri al-Máliki iraki miniszterelnök vezette síita kormány véderőinek egyik legfontosabb bástyájává váltak, miután a hadsereg az Iszlám Állam (IÁ), korábban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevet viselő szunnita terrorszervezettől megsemmisítő vereséget szenvedett júniusban. A dzsihádistáknak azóta sikerült ellenőrzésük alá vonni az ország északi és nyugati területeinek nagy részét.

A milíciák kegyetlen módszerekkel igyekeznek eltántorítani a szunnitákat attól, hogy csatlakozzanak az IÁ csapataihoz: a fővárostól, Bagdadtól 65 kilométerre északkeletre fekvő Bakúba városában szerdán 15 szunnitát akasztottak fel villanypóznára, amiért korábban rokonszenveztek a szélsőséges szunnita felkelőkkel.

Az iraki biztonsági erők úgy vélik, hogy bár a síita milíciák eszköztára valóban kíméletlennek tűnhet, ez azonban megengedhető egy olyan könyörtelen ellenséggel szemben, mint az Iszlám Állam. Más vélemények szerint ez a fajta kegyetlen fellépés radikalizálja a szunnita közösségeket és egy felekezeti háború felé taszítja az országot.

Csütörtökön tovább folytatódtak a véres támadások a közel-keleti ország területén. Út mentén elhelyezett pokolgépes robbantásokban, valamint összetűzésekben összesen huszonheten vesztették életüket.

A szélsőséges szunniták megrohamozták csütörtökön a Bagdadtól északra fekvő Duluíja városát, amelynek elfoglalása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a főváros közelébe jussanak. Az iraki biztonsági erőknek és a helyi szunnita törzsek fegyvereseinek azonban sikerült visszaverniük támadásukat. Az összecsapások során meghalt az IÁ tíz harcosa és egy iraki rendőr.