Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szír ellenzéknek sikerült erősítést küldenie Kuszeirba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 2. 18:31

A szíriai ellenzék mintegy ezer harcosának sikerült bejutnia a két hete a kormányerők és a Hezbollah ostroma alatt álló Kuszeirba – jelentette be a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) ideiglenes elnöke május 31-én, pénteken Isztambulban.

A libanoni határ közelében lévő, stratégiai fontosságú városba a Muzulmán Testvériséghez közel álló, Liva at-Tahíd nevű fegyveres csoport tagjai érkeztek, akik Katar támogatását élvezik. A harcosok erről pénteken Facebook-oldalukon számoltak be, és a közösségi oldalra feltöltöttek egy fényképet is, amelyen szóvivőjük és egy kuszeiri felkelő látható.

A londoni székhelyű független szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) „több száz harcos" Kuszeirba érkezését erősítette meg, akik csütörtökön északkelet felől jutottak be a településre, miután összecsaptak a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erőkkel. A harcokban 11 felkelő vesztette életét – közölte Rámi Abder-Rahmán, az OSDH elnöke. „Nem tudom, hogy ez (az erősítés) hatással lesz-e a harcok menetére, mivel az alapvető problémát nem a harcosok, hanem a fegyverek jelentik" – tette hozzá.

Az OSDH péntek délután arról számolt be, hogy a kormánycsapatok rátámadtak egy ellenzéki konvojra, amely sebesülteket igyekezett evakuálni Kuszeir városából. A támadás következtében legkevesebb hét ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek.

A központ értesülése szerint a városban mintegy 800 sebesült tartózkodik, és közülük sokaknak sürgős műtétre lenne szükségük.