Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vége a Boriszov-korszaknak

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. június 2. 17:12

A két héttel ezelőtti választásokat követően, május 23-án Rosen Plevneviev, Bulgária elnöke felkérte a második legtöbb szavazatot szerző Szocialista Pártot, hogy alakítson kormányt.

A korábbi pénzügyminiszter Plamen Oresharski fogadta a párt nevében a megbízást, így a kormány már a következő héten felállhat. A vezető koalíciót a szocialisták mellett a török Mozgalom a Jogokért és Szabadságért adja. A Bojko Boriszov vezette jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) – amely a pártok közül a legtöbb szavazatot szerezte – nem tudott többséget szerezni az országgyűlésben, így lemondott kormányalakítási jogáról.

A kormánykoalíció 120 helyet szerzett meg a 240-ből, így ugyanannyi képviselőjük ül majd a parlamentben, mint az ellenzéki GERB-nek és a szélsőjobboldali Atakának összesen.