Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama: NATO-csúcstalálkozó lesz jövőre Afganisztán ügyében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 2. 15:50

A NATO jövőre csúcstalálkozót tart az afganisztáni háború „zárófejezete”, valamint a szövetség harcoló egységeinek kivonása után kezdődő új kiképző misszió ügyében – jelentette be Barack Obama amerikai elnök május 31-én pénteken, miután a Fehér Házban fogadta a NATO főtitkárát.

Anders Fogh Rasmussen megerősítette, hogy a szövetség harcoló alakulatai 2014 végéig hazatérnek, de a NATO 2015-re egy kisebb katonai létszámmal működő kiképző missziót készít elő.

Obama elnök elmondta, hogy a szövetség főtitkárával megvitatták azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítanák, hogy az afgán védelmi erők 2014 után is megőrizzék hatékonyságukat, és képesek legyenek az ország határainak védelmére. Az elnök szerint a NATO tagállamainak biztosítékra van szükségük annak érdekében, hogy Afganisztán a jövőben ne válhasson ismét terroristák bázisává.

A csúcstalálkozó helyszínéről egyelőre nem döntöttek, erről még egyeztetéseket folytat az atlanti szövetség főtitkára.

A legutóbbi NATO-csúcsot 2012-ben Chicagóban rendezték meg. A szövetség itt döntött arról, hogy az általa vezetett, jelenleg mintegy 100 ezer főt számláló stabilizációs erőt (ISAF) 2014 végéig kivonja Afganisztánból.