Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Táborba gyerekek!

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. június 2. 14:21

Öt napon át tartó kalandos hadtörténelmi napközis táborba invitálja a gyerekeket a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A szervezők minden napra új izgalmakat ígérnek számtalan interaktív programmal fűszerezve.

A program a 7-13 éves korosztályt célozza meg. A tartalmas szórakozásról különböző programok

gondoskodnak: lesz fegyverbemutató, melynek során a gyerekek megismerkedhetnek a fegyverek

fejlődésével, a parittyától kezdve egészen a modern lőfegyverekig. A középkor iránt érdeklődők

számára hatalmas élmény lesz a láncing, melyet természetesen ki is próbálhatnak, a vívófegyverek

gyerekeknek szánt, veszélytelen változataival együtt. Az alkotni vágyók is megtalálják a számításukat,

lesz kézművesfoglalkozás is, melynek során ki-ki elkészítheti a saját felszerelését, és még számos

egyéb program, ami egy napba 8-16 óráig belefér.

A tábor helyszíne a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete, azaz a Tóth Árpád sétány 40., így a

gyerekek az öt nap alatt a várat is megcsodálhatják.

A kalandozás közben sem maradnak éhesek a gyerekek, a 23000 Forintos részvételi díj tartalmazza

az ebédet, és az uzsonnát is.

1595955065