Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szíriai kormány elutasít minden részleges ENSZ-jelentést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 31. 12:10

Minden részleges ENSZ-jelentést elutasít a szíriai kormány a Damaszkusz közelében történt állítólagos vegyifegyver-támadásról, amíg a világszervezet szakértői nem fejezik be küldetésüket.

Az állami televízió augusztus 30-ai, pénteki jelentése szerint Valíd Moallem szíriai külügyminiszter ezt a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral folytatott telefonbeszélgetése során szögezte le a világszervezet vegyifegyver-szakértői által végzett helyszíni vizsgálatok várható eredményével kapcsolatban.

A tárcavezető hangsúlyozta: Damaszkusz elutasít „minden részleges jelentést", amely még azelőtt lát napvilágot, hogy az ENSZ szakértői csoportja befejezné munkáját és ismertté válnának a mintavétel elemzésének eredményei.

Moallem emellett felszólította az ENSZ-t, hogy a szakértők olyan területeken is vegyenek mintákat, ahol a kormány vádjai szerint a felkelők vetettek be vegyi fegyvereket a kormányerőkkel szemben.

Egy esetleges Szíria elleni katonai csapással kapcsolatban a külügyminiszter azt mondta, hogy az lehetetlenné tenné a politikai rendezést.

Az ENSZ ellenőrei hétfő óta vizsgálódnak Szíriában, szemtanúk beszámolói szerint Damaszkusz környékén, az állítólagos gáztámadás helyszínén kikérdezték az áldozatokat, vér-, haj- és vizeletmintákat vettek a túlélőktől, illetve a talajból, bútorokból és ruhákból is gyűjtöttek mintákat.

A munkafolyamatot ismerő szakértők szerint az összegyűjtött mintákat már biztosan tesztelték szarin gázra, mustárgázra és más mérgező anyagokra, az elsődleges vizsgálatokat vélhetően már elvégezték damaszkuszi szálláshelyükön.

Ugyanakkor Moallem pénteki nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy Damaszkusz csak a minták végleges, a 20 fős ellenőrcsapat hazautazását követően végrehajtott kiértékelését tekinti érvényesnek.

Az ENSZ ellenőrei a szervezet bejelentése szerint szombaton fejezik be a helyszíni vizsgálatokat, de a minták kiértékelése további több hetet is igénybe vehet.

A szíriai ellenzék és több nyugati ország a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereget vádolta meg a több száz – egyes becslések szerint akár 1300 – halálos áldozatot követelő támadás elkövetésével. Az Aszad-rezsim szerint az általa terroristáknak nevezett felkelők követték el a gáztámadást.

A két és fél éve tartó szíriai polgárháborúban mintegy 100 ezer ember vesztette életét.