Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A terrorizmus elleni, kompromisszumok nélküli harc mellett kötelezték el magukat az uniós vezetők

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 19. 14:21

A terrorizmus elleni harcban kompromisszumok nélküli, minden lehetséges és törvényes eszköz bevetéséről döntöttek az ülésen részt vevő állam-, illetve kormányfők a brüsszeli kétnapos csúcstalálkozó december 18-i, pénteki zárónapján. Emellett a gazdasági és monetáris unió, a belső piaci kihívások és az energiaunió kérdéseit vitatták meg a politikusok – tájékoztatott a záródokumentum tartalmáról Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az ülést követően.

A december 17-18-i találkozó napirendjén szerepelt a terrorizmus elleni harc, amelyről pénteken tárgyalt a 28 állam-, illetve kormányfőt tömörítő Európai Tanács.
Donald Tusk az ülést lezáró sajtótájékoztatón – melyen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Xavier Bettel, az unió soros elnökségét ellátó Luxemburg miniszterelnöke is részt vett – arról számolt be, hogy a tanácskozás résztvevői között teljes egyetértés mutatkozott a kompromisszumok nélküli, minden lehetséges és törvényes eszköz bevetéséről a terrorizmus elleni harcban.

Az elnök kiemelte a szoros együttműködés fontosságát olyan kulcsfontosságú partnerekkel, mint az Egyesült Államok, Törökország, a nyugat-balkáni, a közel-keleti és az észak-afrikai országok.
Jean-Claude Juncker hangsúlyozta: a párizsi terrortámadások azt bizonyították, hogy sürgősen fokozni kell az információk megosztását az unió külső határán belépni kívánó lehetséges terroristák és a bűnügyi nyilvántartásokban szereplő olyan egyének adatainak tekintetében, akik szélsőséges ideológiák mentén szerveződő csoportok tagjai lehetnek.

A tanácskozás résztvevői megegyeztek a nemzeti terrorelhárító hatóságok adatainak átadhatóságáról és közös adatbázisban való tárolásáról is, támogatva ezzel az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) és az európai határőrizeti ügynökség (Frontex) munkáját.

A luxembourgi miniszterelnök kiemelte, hogy országa féléves elnökségének egyik sikere a terrorcselekmények megelőzése, felderítése, kivizsgálása és büntetőeljárás alá vonása érdekében létrehozott, a légi utasok adatait rögzítő rendszer (PNR) gyors elfogadása. Kijelentette, hogy a rendszer alkalmazása lesz az egyik döntő lépés a terrorizmus elleni küzdelemben. Ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a tárgyaláson részt vevő politikusok megegyeztek abban is, hogy az EU külső határellenőrzésének vonatkoznia kell az unió polgáraira is.
A miniszterelnök hozzátette, hogy az unió eltökélt egy szigorúbb fegyvertartási és fegyverkereskedelmi szabályozás létrehozásában is.

Az energiaunióval kapcsolatban a tanács elnöke örömét fejezte ki, hogy az energiabiztonság érdekében, az összehangolt belső piac teljes körű működése mellett, közös érdekek mentén sikerülhet az infrastruktúra kiépítése, amely teljes mértékben megfelel az EU belső energiapiaci szabályozása, az úgynevezett harmadik uniós energiacsomag követelményeinek.