Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A thaiföldi hadsereg főparancsnoka figyelmeztet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 28. 8:31

Thaiföld új katonai vezetője május 26-án, hétfőn figyelmeztetett: az általa végrehajtott előző heti puccs ellenzői ne keverjenek bajt, ne fogalmazzanak meg bírálatot és ne tiltakozzanak, máskülönben a nemzet visszacsúszik a zűrzavar és az utcai erőszak állapotába.

Prajuth Csan-ocsa tábornok a múlt csütörtöki katonai hatalomátvétel óta első ízben tartott sajtótájékoztatóján azzal igazolta a katonai hatalomátvételt, hogy helyreállította a rendet, miután a leváltott kormány és a tüntetők között, akik régóta szorgalmazták a hadsereg beavatkozását, hét hónapon át egyre erőszakosabb összeütközések voltak.

Elmondta: „Nem azért vagyok itt, hogy bárkivel vitatkozzak. Mindenre fényt akarok deríteni, és helyre akarok hozni."

Hangsúlyozta, hogy ebben mindenkinek segítenie kell neki, s hozzátette, „de ne bíráljanak, ne okozzanak újabb problémákat, semmi értelme".

A sajtó munkatársait és a közösségi média használóit óva intette attól, hogy bármi olyasmit tegyenek, amellyel tovább szíthatják a konfliktust.

„Vannak, akik éppen most vonulnak az utcára tiltakozni. Tehát vissza akarnak térni a régi időkhöz? Az ország népét kérdezem, ha így akarják, kénytelen leszek betartatni a törvényt" – fogalmazott Csan-ocsa. A hadsereg korábban betiltotta a politikai rendezvényeket.

Ezzel párhuzamosan Jinglak Sinavatra volt thaiföldi miniszterelnök egyik tanácsadója hétfőn közölte, hogy a korábbi kormányfőt elengedték a hadsereg fogságából. Jinglakot múlt péntek óta ismeretlen helyen tartotta őrizetben a katonaság.

Néhány órával korábban Bhumibol Aduljadedzs thaiföldi király elfogadta a hadsereg főparancsnokát az országot irányító katonai tanács vezetőjeként. A királyi jóváhagyás fontos formaság Thaiföldön, ahol a monarchia a legfontosabb jelképes intézmény, még ha az uralkodó formális politikai hatalma korlátozott is.

A május 22-én hatalomátvételt végrehajtó tábornok hétfőn bejelentette, hogy létrehoz egy tanácsadói testületet. Ígéretet tett az új kormány felállítására is, de ennek időpontját nem nevezte meg, s megkerülte a választ arra a kérdésre is, hogy ő maga lesz-e az új kormány vezetője.